A Schlieffen-terv végrehajtását augusztus  5-én Lüttich ostroma vezette be. A belga vár azért volt jelentős mert elfoglalása megnyitotta az utat a németek számára a Schlieffen-féle hadmozdulat véghezvitele felé. Azonban ez azt is magával hozta hogy Anglia megkapta az okot az antant oldalán való beavatkozásra. A nagy támadó hadműveletek közül az első azonban a franciáké volt. Augusztus 7. kisebb erőkkel Elzászba 14-én pedig két hadsereggel Lotaringiába is betörtek. Az itteni rendkívül véres harcok csak a francia sereg meggyengülését hozták. Augusztus 18-án indult meg a német seregek általános támadása. A németek jobbszárnya Belgiumon, a közép Luxemburgon a jobbszárny Lotaringia északi részén ment át támadásba hogy a franciákat megkerülje, a balszárny pedig a francia várvonal ellen rontott. A franciák ezzel egyidejűleg az arcvonal középső részén támadásba mentek át hogy a német arcvonalat itt áttörjék eközben a szárnyakon védekeztek. A németek balszárnya (6. és 7. hadsereg) a francia jobbszárnnyal (1. és 2. hadsereg) a német közép a francia középpel a német 5. hadsereg francia Lotaringiában a 3., francia hadsereggel a 4. német hadsereg a francia 4. hadsereggel (Belgiumban) a német jobbszárny a francia balszárnnyal ütközött meg (2. és 3. német hadsereg a belgiumi Namurnál, az 5. francia hadsereggel, az 1. német hadsereg a belga Monsnál a BEF-fel (British Expedicionary Forces, Brit expedíciós hadsereg). A hatalmas méretű összeütközések végül azzal végződtek hogy a németek győztek azonban döntő győzelmet sehol sem voltak képesek kicsikarni. Közben a németek két hadtesttel elkezdték ostromolni Namurt, egy harmadik hadtest pedig  Maubeuge várát vette ostrom alá, egy negyedik hadtest pedig Antwerpen alá vonult, ahová a belga hadsereg menekült. Ilyen módon a Moltke által már amúgy is vészesen meggyengített német jobbszárny négy hadtesttel (azaz több mint egy hadsereggel) meggyengült. A ,,határmenti csaták” jelentőségét (tisztjeinek jelentései miatt) Moltke túlbecsülte. Azt hitte hogy a döntő csata lezajlott és a francia hadsereg zavartan hátrál. Ezért augusztus 27-én elrendelte az általános üldözést. A jobbszárny célja Párizs a középé a Marne folyó míg a balszárnyé a francia erődvonal áttörése lett. Ezzel egy időben Moltke a Namur bevételét követően felszabadult két hadtestet Kelet-Poroszországba szállította. Moltke azonban elszámította magát. Joffre tábornok csak a balszárnyat (5. francia hadsereg, Lanrezac, és a BEF-et, Sir John French) vonta vissza, a közepet a Massnál hagyta a jobbszárny pedig továbbra is kitartott Francia-Lotaringiában. Joffre szándéka az volt hogy a visszavont erőket a Marne folyónál állítja újra csatarendbe ahol azoknak – reményei szerint – a döntő csatát meg kellett vívniuk. A német balszárny (mint várható volt) teljesen elakadt az erős francia erődítményeken, így Joffre innen seregeket vonhatott ki. Így két új sereget tudott felállítani a 6. (Manoury) és a 9. francia (Foch) hadsereget. A francia középen harcoló 3. és 4. hadsereg jól védekezett és a 4. és az 5. német hadsereg csak augusztus végén tudta a Maason való átkelést kierőszakolni. Ezzel egyidőben a francia főparancsnok a német jobbszárny egyik egysége a 2. német hadsereg (Bülow) ellen (a britek megsegítése céljából) az 5. francia hadsereget St. Quentinnél ellentámadásra küldte, amit a meglepett Bülow csak nehezen tudott elhárítani. A csatának azonban nagyobb és fontosabb következményei lettek mint amire Joffre gondolt. A német szélső jobbszárnyon álló Kluck-féle 1. hadsereg letért a Párizs felé vezető délnyugati útról és Bülow megsegítése céljából délkeletre fordulva megtámadta az 5. francia hadsereg baloldalát. Moltke itt hatalmas stratégiai hibát követett el amikor ezt a hadmozdulatot jóváhagyta (egyszer és mindenkorra elveszett az esély Párizs elfoglalására). Így Kluck serege már nem balról hanem jobbról igyekezett Párizs felé. Az 1. hadsereg átjutott az Oise majd a Marne folyón így szárnya (bal) a francia főváros felé nézett ahol azonban ott volt a 6. francia hadsereg. Kluck előrenyomulása következtében Joffre úgy döntött hogy csapatait a Szajna mögött állítja fel így nagy mértékben megerősítve balszárnyát, amellyel szemben a német jobbszárny egyre gyengült. Így a döntő szárnyon az erőviszonyok a franciáknak kedveztek szeptember első napjaiban. Azonban itt közbe avatkozott Gallieni Párizs városparancsnoka és rávette Joffret hogy csapataival még a Szajna elérése előtt támadja meg az előretörő németeket.

 Szeptember 4.-én Gallieni (felderítőgép segítségével) felfedezte hogy a német jobbszárny meg akarja kerülni Párizst így rávette Joffret a támadásra, de Joffre még tovább is ment és általános ellentámadást rendelt el. Parancsa szerint a Szajna és a Marne között lévő seregeinek fel kellett készülniük a szeptember 6-án meginduló ellentámadásra. Joffre terve szerint a 6. (Manuory) francia hadsereg nyugat a BEF délnyugat, (sir Franchet) a 4. (Franchet d’Esparay) és 9. francia sereg (Foch) dél felől kellett a német jobbszárny 1. (Kluck) és 2. (Bülow) serege ellen támadásba lendülnie. Moltke 4-én szerzett tudomást a Kluck előrenyomulása folytán fedetlenné váló német jobbszárnyról. Gyorsan változtatásokat eszközölve a haditerven Kluckot utasította, hogy serege forduljon Oise és a Marne míg Bülöw a Marne és a Szajna között Párizs felé. Addig a 3., 4., és 5. német hadseregnek folytatnia kellett az előretörést. Kluck serege már a Marne-on túl járt így vissza kellett térjen az északi partra, hogy a parancsot teljesítse. Azonban ezt csak úgy vélte végrehajthatónak ha ő is és Bülow is a Szajna mögé vetik vissza az ellent. Kluck engedetlensége miatt Bülow sem tudta teljesíteni a parancsot. Kluck önhatalmúsága azt eredményezte, hogy szeptember 9-én mikor a franciák felkészültek és megindultak a német jobbszárny még mindig dél felé nyomult (ekkorra már teljesíthető volt Moltke parancsa). Szeptember 5-én az 1. német hadsereg tartaléka, - mely még mindig a Marne mögött állt -  (a Gronau-féle tartalékhadtest) gyanút fogott és Párizs felé előrenyomult felderítendő a francia pozíciókat. Alighogy ezt megkezdte belebotlott a 6. francia sereg egységeibe melyek éppen pozícióikba igyekeztek, hogy végrehajtsák az ellentámadást. Gronau az Ourq mögé ment vissza és megüzente Klucknak helyzete veszélyességét. Kluck észbekapva seregét a Marne-on át erőltetett menetben a 6. francia sereg ellen fordította, hogy azt visszavesse. Eme elhatározása helytálló volt, a probléma abban állt, hogy Bülow mit sem tudott Kluck hadmozdulatairól minek folytán a két német sereg között 50 km-es rés támadt, amelyben csak a lovasság maradt hátra. A britek pont itt készültek támadásra, a német sereg elvágása csak azért nem következett be mert a sokat vesztett angol egységek lassan és óvatosan mentek előre. Így 9-én Kluck győzelmesen fejezte be a Quor-menti csatát. Ekkor jelent meg nála Moltke küldötte, Hentsch ezredes aki meghozta a parancsot: a harcot félbe kell szakítani és visszavonulni az Oisne mögé mivel Bülownál a dolgok rosszul mentek. Kluck engedelmeskedett és a német 1918 győzelmes tavaszáig nem tértek vissza a Marne-hoz. A visszavonulás azonban nem volt indokolt. Bülowot ugyan 6-án megállította Foch és Franchet seregének támadása, azonban a 3. német sereg segítségével elbánt a 9. francia sereggel. Ekkor jelent meg Hentsch, aki meggyőzte Bülowot, hogy parancs nélkül is induljon meg visszafelé amint a résbe ellenség nyomul. Mikor megérkeztek az angolok német felderítőgépek észrevették őket, Bülow pedig visszavonult. Ekkor az 1. és a 2. német sereg győzelmeket aratott a Csatornától Verdunig pedig döntetlen volt a harc kimenetele. Ilyen helyzetben nem volt indokoltnak tekinthető a német visszavonulás.

A marne-i csatával elveszett a háború győzelmes befejezésének esélye, és bár jóval halványabban csak 1918-ban tért vissza. Hogy miért nem nyerték meg a németek a csatát? Elsősorban a hadvezetést terheli a felelősség. Ha szeptember 10-ig kitartanak megnyerték volna a csatát, ami valószínűleg megadja a sokat vesztett és demoralizálódott brit és francia seregnek a végső lökést a pusztulásba. A felől sem  lehet kétség, ha 4 hadtest nem a belga várak ostromával foglalatoskodik és nem szállítanak Kelet-Poroszországba feleslegesen még 2-őt akkor győznek a németek. Elsöprő lett volna győzelmük ha Moltke Schlieffen tervének megfelelően 7 sereggel támad a jobbszárnyon és nem küld Lotharingiába elvérezni 2 hadsereget. Moltke beavatkozása folytán a németek döntetlent sem értek el. A győzelem a megrendült antant seregeknek visszaadta a győzelembe vetett hitet és 4 évvel meghosszabbította a háborút. A vereség Moltke bukását is elhozta. Utoda a vezérkari főnöki székben Erich von Falkenhayn lett. Zárszóként fontos mégegyszer hangúlyozni a Marne hadászati fontosságát: ennek következtében veszett el az esély a német győzelemre.