A Horthy-rendszer a magyar történelem egyik legvitatottabb korszaka. Mérlegét nehéz megvonni, itt erre teszek kísérletet. A közember számára a legfontosabb kérdés: Vajon diktatúra vagy demokrácia volt e- a rendszer idején. Kielégítő választ úgy kaphatunk ha megvizsgáljuk a hatalmi ágak szétválasztottságát illetve centralizáltságának fokát, és ha megnézzük milyen befolyással volt az országgyűlés (és ezen keresztül a nép) valamint az államfő az állam életére. Végigböngészve ezeket megállapítható: 1. a rendszer autokrata (tekintélyelvű) volt. 2. A parlament és a választások meghatározó jelentőségűek voltak az ország életében. 3. Az államfő kizárólag a stabilitás érdekében avatkozott a mindennapi politikai ügyekbe (a 20'-as években pedig szinte egyáltalán nem). 4. A hatalom nem volt központosított, a hatalmi ágak szét voltak választva. 5. Az államfő soha nem törekedett diktátori szerepre, mindig is betartotta a demokratikus, alkotmányos játékszabályokat. Mindezt Bethlen István mondásának szellemében (,,Demokráciát akarunk, de nem a nyers tömegek uralmát.") 6. Bár Horthy kész volt ,,belelövetni" a ,,rendetlenkedőkbe" de ezt is ama meggyőződésében mely beleillett a jogról, igazságról és erkölcsről alkotott nagyjából 19. századi nézeteibe. A rendszer érája igencsak hasonlított a dualista korszakban megtapasztalthoz. Korlátozott demokrácia, ugyanakkor stabilitás és növekedés. A hatalom továbbra is a hagyományos uralkodó osztály (a földbirtokosok) kezében volt, de már nem hagyhatták figyelmen kívül a burzsoázia és a középosztály érdekeit sem. A korlátozott demokrácia cenzusos választójogot jelentett mely a népesség 10-13%-ának adott szavazati jogot (később ez csökkent valamelyest, viszont bevezették a titkosság intézményét). A cenzust nem kell éppen negatívumként értékelni, hiszen ha a Károlyi-féle általános, egyenlő és titkos szavazati jog valósult volna meg, Magyarország szomszédjai (Ausztria, Románia...egyedüli kivétel Csehszlovákia gazdag polgársága miatt) sorsára jutott volna, és előbb utóbb diktatúra jött volna létre. A cenzus és a karhatalom, valamint a bürokráciának a választásokra gyakorolt hatása különösen hasznosnak bizonyult a 30-as évek vége felé, mikor Szálasit és bűnözőit megakadályozta a hatalom megszerzésében. A kommunista párt pedig egyszerűen illegálisnak minősült, ezzel csak az volt a baj, hogy a nyilasok nem jutottak ugyanerre a sorsra. A rendszer legnagyobb sikerei nyílvánvalóan a revízió terén valósultak meg, az 1941-es országhatár nagyjából megfelelt az etnikai viszonyoknak ezzel elérve a revíziós célok beteljesülését. Negatívumnak értékelhető Gömbös Gyula miniszterelnöksége mely egyértelműen fasisztoid vonásokat árult el, ezért is bukott meg (azaz meghalt mielőtt lemondásra kényszerült volna). Az életszínvonal bár lassan, de folyamatosan emelkedett, és végre a szegény parasztoknak is alkalmuk nyílt a felemelkedésre (a korszak vége felé). Ezen a téren csak a továbbra is mindeható nagybirtok befolyása volt visszatartó erő. A Károlyi-féle földreformtörvényt hatályon kívül helyezték, az új - Nagyatádi Szabó István nevéhez fűződő - pedig jóval kevesebbet adott a parasztoknak mint amennyi a megélhetéshez kellett volna. A környező államok földreformjai sokat adtak a parasztságnak (főként magyar uraktól más nemzetéségű parasztoknak). A rendszer egy idő után bizonyosan a demokratizálódás és a szociális biztonság megteremtése felé fordult volna, az életszínvonal növekedése ezt szinte biztosság teszi. Összegezve: A Horthy-rendszer ideális volt Magyarországnak, jobbat abban a helyzetben nehezen lehetett volna találni. Minden hibájával eggyütt pozitív vonásai kiemelkednek.