Imrédy újbóli miniszterelnöki kinevezése után nagy lendülettel és immár leplezetlenül foghatott hozzá tervei megvalósításához. Javította valamelyest a pozícióját, hogy a visszacsatolt {I-104.} felvidéki területekről érkező 16 képviselő Jaross Andor vezetésével a kisebbségbe szorult kormánypártot támogatta. Sikerült megszabadulnia Kánya Kálmántól is, akinek a helyét a külügyek élén Csáky István, egy fiatal, ambiciózus politikus foglalta el. Hitler rokonszenvét azzal próbálta tovább erősíteni, hogy november 26-án engedélyezte a Basch-féle náci orientációjú német kisebbségi szervezet, a Bolksbund megalakítását. A kormányfő fő célja azonban egy olyan reformprogram kidolgozása és keresztülvitele volt, amellyel kifoghatja a szelet a nyilasok vitorlájából és kellő tömegbázist szerezhet magának mind az előbbiek, mind a diktatúraellenes politikai táborral szemben. A teljes őrségváltás megvalósítása jegyében terjesztette elő decemberben a kormány az újabb zsidótörvény-javaslatot. Ez a zsidók számarányát az értelmiségi pályákon, az állami vállalatoknál és a politikai testületekben 6%-ra, a kereskedelmi és ipari magánvállalatoknál, a sajtóban és a színházaknál pedig 12%-ra kívánta csökkenteni. A zsidóság meghatározását – szemben az eddigi gyakorlattal és igazodva a náci mintához – nem vallási, hanem faji alapon határozta meg: azokat is zsidónak tekintette, akiknek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. További korlátozást jelentett, hogy sokaknak elvették a választójogát. Akiké megmaradt, azok is csak külön listára szavazhattak a választásokon. Szintén decemberben benyújtotta a honvédelmi törvényjavaslatot, amely háború esetén rendkívül széles hatalmat kívánt biztosítani a kormánynak. A munkás- és paraszti tömegek részéről a legnagyobb várakozások Imrédy szociális ígéreteihez fűződtek. A tervbe vett család- és népegészség-védelmi intézkedésekből annyi valósult meg, hogy az 1938. évi XXXVI. tc. révén a bányászatban, az iparban és a kereskedelemben dolgozó munkásoknak gyermekenként havi öt pengő nevelési segélyt biztosítottak. Az agrárkérdés rendezésére volt hivatva az a törvényjavaslat, amely 1,4 millió hold földet kívánt felosztani kishaszonbérleti formában.

Imrédy 1939. január 6-án Rátz, Jaross és Hóman közreműködésével új társadalmi szervezet megalapítását hirdette meg. Az 1930-as években működő osztrák Vaterlandischer Front mintájára Magyar Élet Mozgalom néven. A mozgalomtól azt várta, hogy képes lesz a nemzeti egység jelszavával a társadalom legszélesebb rétegeit is megszervezni és felsorakoztatni a kormányzat mögé. Erre támaszkodva teljesen negligálni lehetett volna a parlamenti erőviszonyokat. A nagy propagandával, látványos külsőségekkel beindított „csodaszarvas-mozgalom” – ahogyan a jelvényéről nevezték – ért is el bizonyos eredményeket, ám egyúttal keményebb támadásokra ösztönözte a reformok által leginkább érintett nagytőkés és nagybirtokos csoportokat. A nemzetiszocialista mozgalom visszaszorítása sem sikerült, sőt, agresszív akcióik még jobban megrémisztették a polgárságot. A nyilasok december 1-jén 10 ezer embert vonultattak fel a főváros utcáin, véres összetűzésbe bonyolódva a rendőrséggel. 1939. február 3-án pedig bombát dobtak a Dohány utcai zsinagógára. Immár Horthy számára is nyilvánvaló lett, hogy meg kell szabadulni a túlságosan nagy hatalmi ambíciókat dédelgető kormányfőtől. Az ürügyet az ellenzék szolgáltatta: a budapesti rendőrségnél fontos pozíciót betöltő Sombor-Schweinitzer József, valamint Rassay Károly közreműködésével sikerült kideríteni, hogy Imrédy egyik dédanyja zsidó volt. A feltárt bizonyítékok hatására február 15-én Imrédy beadta lemondását, s a kormányzó Teleki Pált nevezte ki helyére.