1848-ban Magyarország a Habsburg Monarchián belül bizonyos önállósággal bíró rész volt. Létezett saját rendi országgyűlése ahol a nemesség felhánytorgathatta álsérelmeit és amely a Reformkorban igen jelentős szerepet töltött be a modernizálásban. A magyar koronához tartozott ezenkívül (társországi rangban) Horvát-Szlavónország, melynek szintén volt rendi országgyűlése (Sabor), ezenkívül Erdély. A három terület különálló közigazgatási egység volt, ezenkívül létezett a déli határ mentén a közvetlen Bécsből kormányzott katonai határőrvidék. Az osztrák császár egyben magyar király is volt, és a koronázáskor mindig meg kellett esküdnie a magyar törvények betartására. Az országgyűlés (magyar) kétkamarás volt, a képviselőházban a városok és a megyék, a főrendiházban a bárók grófok és egyházi főméltóságok foglaltak helyet. Az erdélyi országgyűlés egykamarás volt, míg a Sabor kettő. Az ország ügyeit a bécsi magyar kancellária és a Helytartótanács intézte, a 63 megyén ezeken a független testületeken keresztül. A lakosság a 10 milliót közelítette. A városok lakossága (még Pest-Budán is) német volt, de a vidékről érkezőknek köszönhetően már nőni kezdett a magyar lakosság aránya (a magyar volt a második legfejlettebb nép). Az ország legnagyobb városa Pest-Buda volt a maga 100 ezer fős lakosságával. Nemzetiségi összetétel szerint, a következőképpen festett a helyzet (Szent István koronájának országaiban): 4 744 890 magyar, 1 126 666 német (legtöbb Temesvár környékén, a városokban, Szászföldön és a nyugati határon), 1 722 005 szlovák, 1 293 095 szerb (főleg a Bácskában és a katonai határőrvidéken), 943 955 horvát, 459 870 rutén, 1 272 787 román (főleg Erdélyben), tehát a magyarok aránya mindössze 44% (1847-es statisztika). A lakosság nagy része jobbágy volt (ezenbelül is leginkább föld nélküli), az ipar pedig nagyon gyenge, ebből következett, hogy mikor 1848-ban megtörtént a jobbágyfelszabadítás, a parasztságot Kossuth sikeresen nyerte meg a haza védelmének, ezért sikerült annyi ideig harcolni (és épp a parasztok támogatásának elmaradása miatt buktak meg máshol a forradalmak).

A forradalom:

A januári itáliai, és méginkább a februári párizsi forradalom óta, az emberek mozgolódni kezdtek, és március 13-án Bécsben kitört a forradalom. 1848. március 3-án Kossuth elmondta híres felirati beszédét. ,,Igenis erős meggyőződésem, hogy dinasztiánk jövendője a birodalom különbféle népeinek egy szív-lélekben való egyesüléséhez van csatolva, ezen egyesült nemzetiségeik respektálása mellett, csak az alkotmányosság érzelekrokonító forrasztéka teremtheti meg. Büró és bajonett (a bürokrácia és a hadsereg), nyomorú kapocs." Kossuth követelte: a politikai jogegyenlőség, a közteherviselés, a nemzeti kormány és a népképviselet megteremtését, sőt ezen túlmenően a Habsburg Monarchia Lajtán (a Lajta folyó választotta el a két országot) túli területeknek is alkotmányt követelt (így történhetett meg, hogy március 13-án a bécsi tömeg Kossuth beszédének szövegét olvasta fel). Metternich lemondott, a katonaság sortűzétől felbőszített népnek pedig alkotmányt kellett ígérni. Pest-Buda volt Magyarország szellemi életének központja, itt tömörült az értelmiség (értelemszerűen akármely más néphez hasonlóan nekik is voltak radikálisaik, ők tartották gyűléseiket a Pilvax kávéházban), amely szintén mozgolódni kezdett. Az ún. márciusi ifjak, megszerkesztették a tizenkét pontot (a pozsonyi országgyűlés reformellenzéke programjának pontos mását), Petőfi a magyar nép nagy költője pedig elszavalta a nemzeti dalt (március 15). A forradalmi diákokhoz folyamatosan csatlakoztak az emberek, és Budán sikerült elfogadtatni követeléseiket a Helytartótanáccsal: ,,A nagyméltóságú Helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt." - írta Petőfi naplójába. Ezen a napon országgyűlési küldöttség indult Bécsbe, melyet Kossuth vezetett, és aki - István nádorral (aki Habsburg főherceg volt!) eggyütt - bevonúlt a városba. A március 17-i királyi leirat tejhatalmú királyi biztossá nevezte ki István nádort aki - utólagos uralkodói felhatalmazás mellett - kinevezte Batthyányi Lajost egy magyar mágnást miniszterelnökké.

Az áprilisi törvények:

1848. április 11-én kitörő lelkesedés és éljenzés fogadta Ferdinánd királyt, a pozsonyi országgyűlésen aki átadta István nádornak a szentesített törvényeket és aki az alábbiakat szólta (magyarul!): ,,Hű magyar nemzetemnek szívből óhajtom boldogságát, mert abban találom föl a magamét is. Amit tehát ennek elérésére töllem kívánt: nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel át is adom neked, kedves öcsém, s általad az egész nemzetnek, úgy mint akinek hűségében, szívem legfőbb vígasztalását és boldogságát leli." Az országgyűlési küldöttség visszatérése után, lázas munka kezdődött, és 3 hét alatt sikerült kidolgozni a Magyarországot modern, polgári állammá változtató törvényeket. Április 11-én pedig hivatalba lépett a Batthyányi-kormány ezzel hivatalosan is létrehozva a Bécstől független magyar ügyintézést. A magyar kormány megalakulásáról szóló III. törvénycikk szerint az uralkodó: ,,minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban" csak a magyar minisztériumon (kormány) keresztül gyakorólhatja hatalmát. A 3.§ (cikkely) értelmében_ ,,Őfelsége, s az ő távollétében a nádor és a királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében a független magyar minisztérium általl gyakorolják, s bármely rendeleteik (...) csak úgy érvényesek, ha a Pest-Budán székelő miniszterek egyike által is aláiratnak." 5.§: ,,A minisztérium székhelye Pest-Buda." 18.§: Mindegyik miniszter azon rendeletért, melyet aláír, felelőséggel tartozik." A IV. törvénycikk az évenkénti országgyűlésről rendelkezik: ,,Az országgyűlés jövendőben évenként és pedig Pesten tartandván üléseit." Az V. törvénycikk a választójogról határoz: 1.§: ,,Kik (...) az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal bírtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak. Ezenkívül: 2.§ Az országnak (...) legalább 20 éves (...) lakosai, a nőket kivéve (ez akkoriban teljesen természetes volt), valláskülünbség nélkül választók: a, Kik városokban (...) 300 ezüst forint értékű házat vagy földet, egyéb községekben pedig úrbéri értelemben vett 1/4 telket bírnak, b, Kik mint kézművesek kereskedők gyárosok (főként németek) (...) tulajdon műhellyel, vagy kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak. c, jövedelműkre való tekintet nélkül tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, akadémia művészek, tanárok, lelkészek, gyógyszerészek, a magyar tudós társaság tagjai (...). d, Kik eddig városi polgárok voltak, ha fentebbi pontokban leírt képességekkel nem rendelkeznek is (a városok lakossága ekkor 575 ezer fő volt, a nemeség létszáma 600.000!)." A választójogi törvény a lakosság 10-12%-ának adott választójogot. A VIII. törvénycikk a közterherviselésről szól: ,,Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül, egyenlően és arányosan viselik." A IX. törvénycikk az alábbiakban mondja ki az úrbér megszűnését: ,,Az úrbér és az azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgáltatások (robot) dézsma és pénzbeli fizetések e törvény hatálya alapján örökre megszűnnek. 1.§ A törvényhozás a maganföldesurak kármentesítését a nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezi. 4.§ Az úri törvényhatóság megszüntetik (pallosjog)." Ezen törvények mérföldkövek voltak, és Európa leghaladóbb rendelkezései közé tartoztak. A jobbágyok a lakosság 80(!)%-át tették ki, a rendezések pedig 45%-uknak biztosítottak földet és házat, míg 45% továbbra sem rendelkezett földdel (a maradék házzal sem).

A Batthyányi-kormány

Az új magyar kormány 1848. április 11-én állt fel. Vezetője (a miniszterelnök) gróf Batthyányi Lajos lett, aki korábban az ellenzéki párt elnöke volt. Ezenkívül közlekedési miniszter volt Széchenyi, pénzügyminiszter Kossuth, igazságügyminiszter Deák, Szemere Bertalan belügyminiszter, Mészáros Lázár hadügyminiszter, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter és gróf Esterházy Pál a király személye körüli miniszter (nagy vita volt hogy lehet e személyét külügyminiszternek tekinteni.). Mind nagyon jelentős személyiségek, az országgyűlés radikális bal szárnyához tartozott Kossuth és Szemere, Esterházy (mint az szokás volt családjában) konzervatív volt, míg a mérsékelteket a többi miniszter jelentette. A Batthyányi-kormány először is megkezdte a felvidéki éhínség csillapítását, a törvények lefordítását, a szakminisztériumok kiépítését, és a korábbi császári főispánok visszahívását. Az áprilisi törvények értelmében a magyar kormány hatáskörébe került a pénzügyek intézése. Kossuth elkezdte a gazdasági önállóság megteremtését. Előszőr kamatos kincstári utalványokat bocsájtatott ki (mert hogy az államkassza üres volt) majd az önálló bankjegykibocsájtás mellett döntött (ami sok vitát kavart Béccsel). Az üres kassza miatt, a magyar állam nem volt hajlandó vállalni (a nem előszőr és nem is utoljára) csillagászati összegekre rúgó osztrák államadóság rendezésében való részvételt, ennek azonban az lett az eredménye, hogy még a bécsi liberálisok is Magyarország ellen fordultak. Nagyon jelentős volt Kossuth július 11-i beszéde is. Ebben felhívta a figyelmet, hogy az ország veszélyben van (sikerült a dolgot a Piemont elleni háborúval álcáznia), és 200.000 újonc valamint 42 millió forint megszavazását kérte a Háztól, melyet a képviselők egyöntetű :,,Megadjuk!" felkiáltással elfogadtak. Kossuth így köszönte meg: ,,...leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom, annyi energiát a kivetelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!" Azonban mivel egyértelműen a birodalmi hadseregen kívüli magyar alakulatok felállítására szogált (így még a Pragmatica Sanctiót, a magyar kormány általl elfogadott alapot is megszegte) Ferdinánd nem írta alá. A magyar kormány rokonszenvezett az olasz egységmozgalommal, azonban a Pragmatica Sanctióból kifolyó közös védelmi kötelezettségek következtében ezt nem mutathatta ki. A kérdés rendkívül kínos volt. Radetzky-nek minden segítségre szüksége volt, így Bécs magyar alakulatokat kért segítségbe. A kormány kítérő választ adott: ,,ha sikerül a belháborúnak véget vetni (szerb felkelés)" akkor küldenek katonákat, ami tulajdonképpen nemet jelentett. A custozzói piemonti vereség után a kérdés elvesztette aktualitását. Radetzky győzelmei után kiéleződött az osztrák-magyar viszony. Augusztusban Batthyányi és Deák Bécsbe ment elsimítani az ellentéteket. Azonban - látva a magyarok ígéretszegését (hogy nem küldtek csapatokat Itáliába), Bécs ultimátumot küldött (ekkor a liberális Wessenberg-kormány volt hatalmon!) melyben az önálló magyar had és pénzügy megszüntetését követelte. Ebből aztán olyan konfliktus eredt ami a Batthyányi-kormány lemondásával zárult.