Ferenc József 1859. július 15-én kiálltványban adta hírül Lombardia elvesztését: ,,Sajnos elkerülhetetlen volt, hogy Lombardia legnagyobb része a császárságból kiváljon. Ezzel szemben jólesik szívemnek, hogy a szeretett népeimnek ismét biztosíthatom a béke áldásait...s egész figyelmemet és gondoskodásomat ezután zavartalanul szentelhetem feladatom eredményes megoldására: hogy Ausztria belső jólétét és külső hatalmát gazdag szellemi és anyagi erőinek céltudatos fejlesztésével, valamint törvényhozásának és közigazgatásának időszerű javításával tartósan megalapozzam." Az 1859-es katasztrófa egyértelművé tette a Bach-rendszer csődjét. A bécsi tőkések már 1857-ben hitüket vesztették benne, így a gazdasági összeomlás csak idő kérdése volt. Solferinó után Ferenc József is belátta, hogy muszáj változtatni különben Ausztria a nagyhatalmak függésébe kerül vagy felbomlik. így hát elkezdtek a reformokkal kísérletezni, persze csak úgy, hogy minnél többet meg lehessen tartani az abszolutizmusból. A rendszer átalakítását a külpolitika indította meg: Ausztria el volt szigetelve, Oroszország revánsra várt, a IV. Frigyes Vilmost 1859-ben a trónon váltó I. Vilmos vezetésével a Hohenzollernek az egyesült Németország mellett szállltak síkra, III. Napóleon pedig előbb-utóbb ismét segítséget nyújthat a Velencére vágyó olaszoknak. A Habsburg Monarchiának muszáj volt kiegyeznie valamelyik ellenfelével. A franciákkal ez lehetetlen volt, ugyanis Napóleon nem adhatta fel programját (amely magában foglalta a nemzeti Magyar- Német-, Lengyel- és Olaszországot is). A Boul helyére kerülő Rechberg úgy gondolta, hogy a konzervatív elvek alapján ki lehetne békülni Oroszországgal (abban az illúzióban élt, hogy a Szent Szövetségnek Schwarzenberg vettett véget, nem ismerve fel hogy az már korhadt volt) és akkor rendre lehet inteni Poroszországot. Ez pedig konzervatív politikát követelt meg belföldön. Schwarzenberg Bach abszolutizmusa meglehetősen háttérbe szorította az arisztokratákat, a polgárosodás kedvéért. Amikor azonban szükség volt a birodalom megszilárdítására, Ferenc József a konzervatív arisztokraták felé fordult. Különösen jelentős szerepük volt a magyar ókonzervatívoknak (a '48 előtti helyzet visszaállítását kívánó nemeseknek) közűlük is gróf Szécsen Antalnak és Esterházy Móricnak. Bachot a konzervatív arisztokrata Goluchowski követte (Galícia kormányzója) a belügyminiszteri székben. Szimbolizálandó a tartományok iránti tiszteletet, címét államminiszterre változtatták. Goluchowski lengyel volt, arisztokrata de centralista, centralista de nem német, nemzetéhez hű de a dinasztiához úgyszintén. Ezek voltak a lengyel nemesség előnyös tulajdonságai, akik még a németeknél és a magyaroknál is feltétlenebbül és hűebben szolgálták a dinasztiát. A Reichratot előrángatták az ismeretlenség homályából (1860. március), 38 tagját pedig (minden tartományból 2-őt) az uralkodó nevezte ki, így többségük főúr volt. A Reichrat többségi jelentést terjesztett elő, a birodalomnak a főuri konzervatizmus alapján történő átalakításáról. Ferenc Józsefet ez azonban nem nagyon zavarta, a külpolitika történései késztették ismét cselekvésre. 1860. októberében kellett találkoznia Varsóban II. Sándor orosz cárral és Vilmos porosz királlyal. A cél a Szent Szövetség újjászervezése volt, ennek megfelelően konzervatív belpolitikájával felvértezve kívánt elutazni. Egy év után most egy hét alatt akarta tető alá hozni az alkotmánytervezetet. Valójában az alapelveket Salzburg és Bécs között egy vonaton tárgyalta meg Szécsennel. Az Októberi Diplomát 1860. október 20-án bocsájtották ki mint a birodalom örök és visszavonhatatlan alaptörvényét. A Reichrat létszámát (a tartományi gyűlések képviselőivel) 100 főre emelték, felállították a tartományi testületeket (természetesen főúri többséggel), a Reichrat hatáskörébe utalták a súlyok mértékek stb. (Szécsen Antall) meghatározását és a hadsereg-kiegészítést (újónclétszámon kívül). A törvényeket a Reichrat ,,közreműködésével" hozták. A magyarországnak tett egyetlen engedmény az volt, hogy amíg meg nem születnek a tartományi gyűlések összetételére vonatkozó rendelkezések, addig a magyar országgyűlésnek ,,előző alkotmánya szerint kell tovább működnie." Ennek azonban kevés haszna volt, tekintve hogy ez csak a magyarok szerint '48-ban felváltott Metternich-korszakbeli rendi alkotmányra vonatkozhatott. Valamint kimondta hogy: a ,,magyar koronabirtokokon kívüli" tartományok ,,sok év óta sok dolgot csináltak eggyütt", tehát amikor csak a Ciszlajtán (a Lajta folyó volt Ausztria és Magyarország között a határ, az elnevezés Ausztriára vonatkozik) területeket érintő ügyekről van szó, a Reichrat a magyar képviselők nélkül ülésezik. A konzervatívok a De az egész játszma komolytalan volt. Sem Ferenc József sem a rendek nem gondolták komolyan, hogy többségi vélemény alapján fognak a döntések születni, a diploma csak a magyarok lecsillapítására szolgált. Ehelyett a helyzet még rosszabb lett. A német középosztály zokon vette, hogy megnyírbálták kiváltságait, akár az eddig Magyarországon dolgozó Bach-huszárok, amikor pedig összeült a magyar országgyűlés az indulatok nőttön-nőttek. Szécsen terve, hogy a magyarok hagyományos "alkudozásba" kezdenek a királlyal nem jött be. A varsói találkozó szintén kudarc volt. II. Sándor orosz cár, akkor volt csak hajlandó felújítani az osztrák-orosz kapcsolatokat ha engedményekhez jut Romániában (1859-ben alakult) és a Balkánon. Erre azonban Ausztria nem volt hajlandó (de ha még meg is adta volna, az oroszok nem kínáltak biztosítékot III. Napóleon ellen). Poroszország pedig a liberalizmussal kacérkodott, és németországi engedményekre tartott igényt, a franciák elleni segítség fejében. Ferenc József ezeket sem adta meg. Ezenfelül a diploma értelmében felálló tartományi gyűléseket is merően elutasította a magyar és a német sajtó. Magyarországon a helyzet még rosszabb volt. Mindenhol újraválasztották 1848. megyei vezetőit, kivéve azokat akik az abszolutizmust segítették (róluk egy ,,halott!" közfelkiáltással emlékeztek meg), és az áprilisi törvények alapján akarták a megyéket igazgatni. Ezek azonban központi kormányt tételeztek fel Pest-Budán. Mivel ilyen nem volt, törvényesített anarchia következett. A külpolitikában pedig Ausztria egyetlen mentsvára Bruck ,,hetvenmilliós birodalma" lett. Goluchowski pozíciója is megrendült, a cseh nemesek megtámadták mert, a tartományi gyűléseket bürokratákkal akarta feltölteni, a magyarok a diploma miatt, a német hivatalnokok pedig emlékeztek rá, hogy ő váltotta fel Bachot. A bel és külpolitika kudarca miatt 1860. decemberében Ferenc József menesztette Goluchowskit. Szécsen Anton von  Schmerling bárót javasolta helyére.  Schmerling  (Anton Ritter von Schmerling) kinevezésével a fordulat egyértelművé vált. Ha a diplomát a feudális arisztokrácia "puccsaként" fogjuk fel, akkor Schmerling hatalomra jutása a Bach-rendszerben megismert hivatalnok-uralomra emlékeztet. Schmerling nem volt új ember az osztrák közéletben. 1848-ban a Habsburg Monarchia egyik frankfurti képviselője volt, és sikeresen állt ellen a radikálisoknak. Tagja volt Schwarzenberg kormányának is, azonban 1851-ben kilpett belőle. Ennek köszönhette liberális hírnevét. Kilépésének okát abban kereshetjük, hogy Bach nyomdokain haladva ő is úgy gondolta, hogy a birodalmat erősítené egy központi parlament. Véleménye szerint (az elvet ugyancsak Bach alkotta) Magyarország 1849-ben a trónfosztással eljátszotta alkotmányát, és a Bach-rendszer változtathatatlan alap minden engedmény számára melyet az uralkodó kegyeskedik megadni. Ennek megfelelően megkezdte a Bach-rendszer restaurációját. A konzervatívokat szembesítették az eredményekkel: Bach rendszere 10 évig bírta, az övék két hónapig. Ezért hát Ferenc József suttyba dobva az ,,örök és visszavonhatatlan alaptörvényt" 1861. február 26-án kiadatta a Februári Pántesnt. A Pátens végre megvalósította Bach álmát: a valódi parlamenti külsővel rendelkező Reichratot. A Pátens elméletileg a Diploma folytatása, gyakorlatban azonban az azzal teljesen ellentétes irányzat megvalósulása volt. Az 1. csatolt dokumentum a birodalmi képviseletről rendelkezik, ez megállapítja hogy a képviseletre a Birodalmi Tanács (a Reichrat) jogosult, kinevezett felsőházzal (tagjai a Habsburg család tagjai, örökletes jogon főnemesek, egyházi méltóságok és jelentős eredményeket elérő értelmiségiek) és 343 tagú képviselőházzal (Magyarország 85 Csehország 45, Erdély 25, Horvát-Szlavónország 9, Alsó-Ausztria 18, Felső-Ausztria 10, Stájerország 13, a Lombard-Velencei királyság 20 képviselőt kapott). A Pátens rendelkezett a 203 tagú "szűkített Reichrat" felállításáról is, melyen a magyar korona országainak képviselői nem vettek részt. A tartományi gyűléseket (Triesztben a városi tanácsot) pedig bürokrata, és német képviselőkkel töltötték fel. Ugyanis Schmerling megalkotta a ,,választási geometria" módszerét, mely a vagyoni cenzust és az ügyesen megszabott választókerületeket jelentette. Íly módon a két kúria (városi lakosok és kereskedelmi és iparkamarák) választói 20 ill. 10 forint közvetlen adót kellett hogy fizessenek, már pedig ezek az emberek a birodalom minden részében a németek közül kerültek ki. Bár volt még kúria a vidék és a birtokosok számára is de ezeket mesterségesen módosították biztosítva a centralista többséget. A "szűkített birodalmi tanács" 203 képviselője közül 130 Schmerling embere volt. Ezek tulajdonképpen centralista németek, az ellenzéket a csehek a szlovének és a német konzervatívok alkották. A Reichrat kapta a törvényhozói hatalmat, a tartományi gyűlések csupán jelentéktelen feladatokat kaptak. A Pátens intézkedett az erdélyi, magyar és horvát országgyűlés összehívásáról. A Pátens  gondoskodott egy "Országgyűlési tanácsról" arra az időre ha a Reichrat nem ülésezik mégis szükség lenne rá. A helyzet azonban még mindig nem volt tökéletes. A magyarok elégedetlensége (ahogy az országgyűlésen szervezték az ellenállást) nőttön-nőtt. A választási geometria megdöbbentő eredményekre volt képes (a városok kúriái mesterségesen nagyobb súlyúak voltak mint a vidékiek, ill. a német városok és vidékek mint a többi nemzetéi) Dalmáciában 400 ezer délszláv 20 15 ezer olasz pedig 23 képviselőt küldhetett!!! Schmerling a németeknek biztosított többség (ami teljesen jelentéktelen de mutatós volt) fejében német támogatást várt a nagynémet külpolitikához és a magyarok elnyomásához. Mivel nyílvánvaló volt, hogy a magyarok nem fognak képviselőket küldeni, így a 7.cikkely lehetőséget adott közvetlen választásokra, ha egy országgyűlés nem küld képviselőket. Schmerling rendszerét (avagy ,,Schmerling színházát") az olaszok bojkottálták előszőr, Velence ugyanis nem küldte el képviselőit, a csehek később vonták vissza küldötteiket, a magyarok sem küldtek képviselőket. Deák 1861. augusztus 8-i felirati beszéde a rendszer törvénytelenségeit tárgyalta. Ennek folyományaként az uralkodó elrendelte az országgyűlés fegyveres feloszlatását (amely nem is ült össze többé Schmerling bukásáig). Végül 1864-ben sor került a kapcsolatfelvételre Deákkal, majd 1865-ben újra összehívták az országgyűlést. De Schmerling alatt a magyarok a centralizáció alatt nyögtek. Visszatértek a "Bach-huszárok" és a közigazgatás megint Bécs kezében volt. Augusztus 30-án Schmerling politikai kiáltványt olvasott fel a Reichratban, és mikor ahhoz a mondathor ért hogy: ,,Magyarország alkotmányát nemcsak hogy a forradalmi erőszak szüntette meg, de jogilag is elveszet, tényleges eltörléséről nem is beszélve." tapsvihar fogadta a német képviselőktől, mintegy jelezve hogy a németek mellette állnak (ugyanis mikor a liberálisok látták, hogy Schmerling parlamentet ad nekik, nagynémet külpolitikát folytat, és tovább viszi Bach politikáját meggyőzték magukat hogy a dinasztia liberális lett). Schmerling Magyarországgal kapcsolatos politikája jól összefoglalható: ,,Mi ráérünk!". Azonban még ő is tudta, hogy hosszabb távon a helyzet tarthatalan, nem hiába nevezték a Magyarországgal szembeni politikát Schmerling-féle provizóriumnak. A Bach és Schmerling-féle rendszer paradox hatást keltett. A magyarok akik eddig uralkodó nép voltak, hirtelen egysorba kerültek az elnyomotakkal. Ennek köszönhetően a csehek követni próbálták őket (így volt ez a kiegyezés után is, amikor Deák és Andrássy sikerét akarták megismételni). Schmelinget azonban nem támogatták a horvátok sem, akik - bár kulcsszerepet játszottak 1848 átvészelésében - szintén elvesztették történelmi önállóságukat. A legnagyobb zűrzavar Erdélyben volt, végül azonban összeült az országgyűlés és 1863-ban szász képviselők jelentek meg a Reichratban. Schmerling kimondhatta itt van a Birodalmi Tanács, immár egységesen (azt persze nem tette hozzá, hogy ez csak a németek támogatását élvezi). Schmerling ekkor hirtelen a külpolitika felé terelte a figyelmet. Julius Froebel 1848-ban a frankfruti parlament tagja volt, és egy társával eggyütt Bécsbe küldték a forradalmat támogatandó. Azonban Windisch-Grätz elfogta őket. Társát kivégezték őt magát is halálra ítélték de végül megkegyelmeztek neki. Ezután emigrált Amerikába. Mikor Bécsbe visszatért támogatni kezdte Schmerlinget (félreértés ne essék '48-ban halálra ítélték!), ez jól mutatta: '48 radikálisai a Habsburgok mellett állnak. Emlékiratában azt fejtegette, hogy létre kell hozni Nagy-Németországot. Ferenc Józsefnek megtetszett a Schmerling-féle terv. Ez az 1863. augusztusi frankfurti gyűlésen nyílvánult meg, ahová minden német fejedelem meghívást kapott. Rechberg az akkori külügyminiszter rábírta Ferenc Józsefet, hogy ne Schmerling hanem ő kísérje el Frankfurtba. Ő pedig konzervatív keretek közt tartotta a megbeszéléseket. A Habsburgok alkotmányjavaslata - bár sokkal kevesebbet adott mint az 1866 után bevezetett népképviseleti általános választójog a bismarcki Németországban (Bismarck konzervatív junker volt!) - de mégis sok német fejdelem csatlakozott Ferenc Józsefhez. Csakhogy volt egy bökkenő. A porosz király - Bismarck tanácsára - nem ment el a gyűlésre, félve hogy leszavazzák. Még megpróbálkoztak egy olyan gyűlés összehívásával ahol a Habsburg-hű fejdelmek császárrá választják Ferenc Józsefet de ekkor azok visszakoztak, mivel jobban tetszett nekik a porosz-osztrák egyensúly mint a Habsburg egyeduralom. A gyűlés tehát kudarccal végződött. 1863. őszén Poroszország visszautasította Ausztria kérelmét, hogy teljes birtokállományával beléphessen a Zollverienbe (Német Vámszövetség). 1864-ben Dánia ismét kísérletett tett Schlewig-Holstein annektálására. Bismarck pedig eggyütműködést ajánlott a hercegségek felszabadításához. Schmerling a csatlakozást szorgalmazta ami meg is történt. 1864. október 20-án Dánia megkötötte a bécsi békét. Rechberget 1864. októberében menesztették. Az új külügyminiszter Mennsdorf, Esterházy Móricra a tárca nélküli miniszterre hallgatott. Ez a külpolitikában végzetes káoszt idézett elő. 1865. augusztusában Ausztria és Poroszország megeggyezett, Holstein osztrák míg Schlewig porosz közigazgatás alá kerül. 1864-ben a németek végre rájöttek: a dinasztia nem tért meg a liberalizmushoz. A németek szövetséges után néztek, hogy rákényszerítsék Ferenc Józsefet a liberalizmusra. Az ár egyszerű volt: magyar hegemónia Magyarországon cserébe az ausztriai németért. Így már nem támogatták Schmerlinget a magyarok elnyomásában. Az 1864-65-ös téli ülésszakasz alkalmával a németek aláaknázták a hadsereg fenntartáshoz szükséges megajánlást. Ferenc József azzal a feltétellel fogadta el a Pátenst hogy a Reichrat nem szól a hadsereg ügyeibe. A feltételt megszegték így Schmerlingnek mennie kellett. Schmerling már nem várhatott így a horvát és a magyar országgyűlés összehívására tett javaslatot. Ezt azonban elvetették. Deák befolyása nőtt mióta berekesztették a '61-es országgyűlést és épp tetőpontján volt. Kossuth az önálló Duna-Konföderáció mellett szállt síkra, végre felismerve sovinizmusa alapvető hibáját. Kész volt Belgrádot elismerni szövetségi fővárosnak. Követői készen álltak a válasszal: ,,Inkább Bécs mint Belgrád!" Így Deák 1865 tavaszán húsvéti cikkében körvonalazta a kiegyezés feltételeit. A magyarok ellenállásának megtörésére tett kísérlett megbukott. Schmerlinget 1865. július 30-án menesztették.