A "közös monarchia" uralkodója (császár-király, később császár és király):

I. Ferenc József (1848-1916, 1867-1918, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya): Ferenc főherceg 1830. augusztus 18-án született, Bécsben, Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegnő (az udvari reakciósok vezetője) fiaként. Már nagyapja (I. Ferenc) is a jövendő császár látta benne. Politikai nevelői közül nagy hatással voltak rá Metternich és Rauscher (a későbbi bécsi érsek) elvei, melyek a katonaságon, a nemességen és az egyházon (később a hivatalnokokon is) nyugodó abszolutista államképet állítottak elé. Mindig meg volt győződve isteni elhivatottságáról, Olmützi koronázásától egészen haláláig. Decemberben a Zsófia főhercegnő vezette udvari összeesküvés eltávolította posztjáról Ferdinánd császárt, és helyére (egy 1847-es megállapodásnak megfelelően) a 18 éves Ferenc József került, akit 1848. december 2-án az Olmützi érsek palotájában koronáztak meg. Államideálljának az 1851-ben az ún. szilveszteri pátenssel kialakított militarista abszolutzimus állt, melynek képviselője (az egyetlen általa kedvelt politikus) Felix Schwarzenberg herceg volt. A fiatal, tapasztalatlan császárt Metternich és Kübeck meggyőzte hogy térjen el eredeti tervétől (Bach kinevezése Schwarzenberg helyére), és ő lett a birodalom miniszterelnöke. A "koronás bürokrata, és legfőbb katona" elnevezés hadserege iránti oltalmára és szinte már emberfeletti hivatali buzgalmára utal (képes volt napi 8-9 órát papírok aláírásával tölteni). 1854. április 24-én feleségül vette Erzsébet hercegnőt, a bajor király lányát. Házasságuk boldognak indult, de mikor 1896-ban Erzsébet Genfben merénylet áldozata lett, már elhidegültek egymástól. Az 1859-es háború idején Gyulait nevezte ki parancsnoknak (ami később óriási baklövésnek bizonyúlt), majd mikor látta annak teljes kudarcát ő maga állt csapatai élére, ennek Solferinónál meg is lett az eredménye. Ferenc József elvtelen uralkodó volt (azaz egyetlen elve az abszolutista monarchia minél inkább való megőrzése volt), ez tette lehetővé hogy ennyi ideig kormányzott. Az alkotmányos kísérletek, az ún. diploma és pátens, szintén azt tükrözték hogy kész volt bármilyen kormányzati rendszert elfogadni ha ő marad a hadsereg és a külpolitika ura. Az 1866-os háborúban ismét melléfogott, mikor Benedeket küldte Csehországba. 1867-ben megkötötte a kiegyezést - melynek része volt a liberalizálódás Ausztriában is - mivel az biztosította a hadsereg és külpolitika feletti ellenőrzését. 1871-ben a megpróbálta kiszélesíteni a monarchia alapjait a csehek bevonásával - ennek része volt az a terv hogy cseh királlyá koronázzák -. Bár kibékült az uralkodó népekkel (lengyelek, németek, magyarok) de mindig németnek tartotta magát (ez kiderül pár elejtett megjegyzéséből pl. mikor azt tanácsólták neki koronáztassa magát horvát királlyá, ezt mondta: ,,De hisz én német herceg vagyok!!!", Mikor 1868-ban azt mondta: ,,Prágának egészen német jellege van." elismerését fejezte ki, és legbüszkébb a német hercegek 1863-as találkozójára volt.). 1867-től kezdve alkotmányos uralkodóként kormányzott egészen 1898-ig (Ausztria) és 1905-ig (Magyarországon 1905-06-ban volt a válság). 1898-ban ugyanis megbukott Badeni és a Reichraton úrrá lett a zűrzavar. Ettől kezdve bürokrata kormányokat nevezett ki, melyekben a főhivatalnokot egyszerűen miniszterelnöknek hívták, és az egyik az 1867-es alkotmányos rendelkezések 14. cikkeléyt hívta segítségül, mely szerint at uralkodónak joga van, parlament nélkül rendelkezéseket kiadni. Így hát minden rendelkezés a költségvetéstől kezdve "kivételes rendelkezéssé" vált. Magyarországon 1905-ben a közös hadsereget kifogásoló többség került uralomra, Ferenc József pedig fegyverrel szétoszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt, amit csak 1906-ban a "második kiegyezés-kor" állított vissza. Az öreg császár legnagyobb hibája merev demokrácia ellenessége volt. Az isten-kegyelméből valóság érzését jól kifejezi az alábbi eset: Dr. Kerlz évtizedeken keresztül udvari orvosa volt, és minden alakalommal frakkban volt köteles megjelenni császári pánciense előtt. Egyik éjjel a császár súlyos köhögési rohamot kapott, és öreg lakája aggódva futott Dr. Kerlzért. A doktor sietségében csak, kabátját kapta magára. A császár - bár arca elkékült egy köhögési rohamtól - utolsó erejével elutasító mozdulatott tett orvosa felé és ezt a szót kiáltotta: ,,Frack!". Ebben az egyszoban ott lüktet az isten-kegyelméből valóság. Bár gyűlőlte a demokráciát, és szinte érzéketlen volt a közember szenvedései iránt, de nem gyűlőlte ő a népeit, csupán nem értette meg hogy ők alkotják az államot. Birodalma érdekében vált elsőszámú hivatalnokká is. Nem kedvelte unokaöccse, a nemesi-föderalista Ferenc Ferdinándot, és 1914. június 28.-a után a következő kijelentést tette: ,,Eképpen egy felsőbb hatalom helyreállította azt a rendet, melyre én képtelen voltam". (Ez arra utal hogy a főherceg rangon alúl házasodott) 1916-ban 86 évesen (68 éves uralkodás után) halt meg Schönnbrunnban. Jelmondata: Viribus Unitis (egyesült erővel) Címei: I. Ferenc József Isten kedvező kegyelméből ausztriai császár; Magyarország apostoli királya, Gsehország, Lombardia és Velence, Dalmát-, Horvátország és Szlavónia, Lodomer és Illíria és Jeruzsálem stb. királya; Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Stájerország, Karintia, Kraina és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvaország őrgrófja; Felső- és Alsó-Szilézia, Modena, Parma, Piacenza és Guastalla, Oswiecim és Zator, Teschen, Friaul, Raguza és Zára hercege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska hercegesített grófja, Trient és Brixen fejedelme, Felső- és Alsó-Lausitz, valamint Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Trieszt, Cattaro és a szláv őrgrófság ura, a Szerb Vajdaság nagyvajdája stb

I. (IV.) Károly (1916-18, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya): 1887. augusztus 27-én született az Ausztriai Prensburgban. Apja Ottó főherceg, anyja Mária Jozefa szász hercegnő volt. 1906-ban terelődött rá a figyelem, miután Ferenc Ferdinánd rangon aluli házassága miatt, kénytelen volt esküvel lemondani gyermekei trónöröklési jogáról. Szarajevó után pedig, Károly vált a Habsburg Monarchia trónörökösévé. Ferenc József 1916. november 21-én elhunyt így Károly örökölte a trónt. Az új császár, új eszméket is hozott. Ammnesztiát adott azoknak, akiket a megalomániás AOK (osztrák-magyar főparancsnokság) "felségárulás" címén (mondani sem kell ide rengeteg dolgot soroltak) csukatott le. Az 1914 óta nem ülésező Reichratot újra összehívták, a budapesti koronázást is igyekezett halasztani hogy ne kelljen felesküdnie "Szent István földjének csorbíthatatlanságára" (tehát a birodalmat sírba taszító politikára). Reformjai, melyek a föderalista-demokratikus irányvonalat követték azonban nem valósúltak meg. A Ausztriát már 1900. óta bürokraták kormányozták, ő azonban egy "nemzetiségi" kormányt akart kinevezni, Lammasch professzornak, az osztrákkérdés egyik szakértőjének vezetésével. Tárgyalásokba kezdett az antanttal  - felesége Zita, a Bourbon-Pármai házból származott - és igyekezett megmenteni a birodalmat. Lépései azonban rendre meghiusúltak. Az osztrák-németeket mint "államalkotó népet" (idetartoztak a lengyelek is) nem lehetett figyelmen kívül hagyni, Tisza magyar miniszterelnök pedig az élelmiszerszállítások leállításával fenyegetőzött (az egyetlen élelmiszerforrásséval Ausztria számára), ha Károly nem koronáztatja meg magát sürgősen. Így hát 1916. december 30-án magyar királlyá koronázták. Az ammnesztia sem segített, Károlynak pedig nem volt elég ereje leszámólni a német-osztrákokkal (akik mögött ott álltak a németországi németek is), így nem tudott semmit tenni. A háborúból sem tudott kilépni - ami az egyetlen esély volt a belső reform, így a megmenekülés felé - ugyanis abban a tévhitben élt (akár az antant vezetők) hogy az Osztrák-Magyar Monarchia független nagyhatalom (ekkor német irányítás alatt harcolt az osztrák-magyar hadsereg, a gazdasági élet szorosan Németországéval összefonódva folyt). Pedig ekkor még a horvátok, a szlovének, a románok stb. hajlandók lettek volna megeggyezni, sőt még a cseheket is rábírhatták volna erre. Csupán annyit ért el hogy Tisza lemondott, de ezzel sem ért sokat mert a hasonlüan dualista, németbarát Wekerle Sándor követte. 1918. októberében - mikor végre gyengült a németek szorítása (így a birodalom ereje is) - végre kiadhatta a később híressé vált, császári manifesztumot, ami föderációvá kívánta alakítani a birodalmat, és amely felszólította a népeket, hogy "nemzeti tanácsaik megválasztása útján működjenek közre ebben a hatalmas munkában", azonban akkor már egyértelmű volt hogy forradalommal fogják megszerezni állami függetlenségüket. Ezen Lammasch kinevezése sem változtatott. Magyarország - azaz a magyar dzsentri - még ekkor is a megoldás útjában állt, Wekerle ismét az élelmiszer szállítások leállításával fenyegetett, így Károly csak Ausztriában próbálkozhatott reformokkal. Végül miután megalakultak az új államok, Károly - aki még mindig ott ült Schönnbrunban, (Lammasch kormányával eggyütt) immár egy megszűnt állam uralkodójaként - november 11-én (a német kapituláció napja) lemondott az osztrák majd 14-én  a magyar kormányban betöltött szerepéről (a trónról azonban nem).

Ezután Svácjba költözött. 1921. március 27-én, kihasználva a magyar Habsburg-pártiak (a legitimisták) támogatását Szombathelyre érkezett. Ezután Budapestre utazott, hogy követelje Horthy-tól a hatalom átadását (nyílván az admirális osztrák-magyar flottában letöltött szolgálati ideje miatt, úgy gondolta hogy Horthy megmaradt a dinasztia hűségén), Horthy azonban nemleges választ adott. Szombathelyen eközben összegyűltek a királyhű arisztokraták, Károly viszont - belátva támogatói nincsenek elegen - távozott az országból. 1921. október 20-án érkezett vissza, ekkor ellenkormányt alakított, és az Osternburg Pál vezette különítményt, kiegészítve vonattal indult Budapest felé. Ezalatt Gömbös Gyula (aki még később ismert lesz), egyetemistákból zászlóaljakat állított fel, ezek október 23-án ütköztek meg a királyhű csapatokkal az ún. Budaörsi csatában. A király ekkor (hibájára) tárgyalásokat kezdett,  így időt adott a Horthy-hoz hű egységek  beérkezésére. Ezután internálták, előbb Tihanyba, majd később Madeirára ahol 1922. április 1-én spanyolnáthában meghalt.

Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös:

Rudolf főherceg, trónörökös: Rudolf főherceg, Ferenc József és Erzsébet egyetlen gyermekeként született 1858. augusztus 21-én. A fiú gyerekkorában jó nevelést kapott, és anyjához hasonlóan liberális szemléletünek volt mondható. Utazásai - főleg a liberális szemléletű Angliában - nagy hatással voltak gondolkodására. Ferenc József pedig nem volt hajlandó megosztani hatalmát a trónörökössel, nem azért mert különböztek a nézeteik, hanem mert egyszerűen ragaszkodott hozzá, ugyanúgy mint később Ferenc Ferdinánd esetében is.

Közös Miniszterek:

Külügyminiszterek:

Báró Beust (1867-1871): szerkesztés alatt.

Gróf Andrássy Gyula (1871-79):

Gróf Andrássy Gyula: Gróf Andrássy Gyula 1823. március 8-án született Kassán. Már apja is a nemesi ellenzékhez tartozott. Jogi diplomát szerzett, Franciaországban tartózkodott egy ideig. Nagy hatással volt rá Széchenyi - akivel 1845-ben a Tisza-szabályozásnál találkozott (Széchenyi az alábbiakat mondta róla: "minden lehet belőle, még Magyarország nádora is", Andrássy később többre vitte, ő lett a birodalom külügyminisztere). 1847-ben Zemplém megye őt küldte országgyűlési követnek, ahol beszédeiben támogatta Kossuthot. Katonai pályája Jellasics támadása idején kezdődött, ekkor megyéjének egységei élén részt vett a Pákozdi és a Schwechati csatákban, majd Görgey segédtisztjeként a győzelmes tavaszi hadjáratban. 1849. nyarán Konstantinápolyi követ lett. 1851.-ben halálra ítélték, jelképesen fel is akasztották. 1857-ig Párizsban élt, itt vette feleségül Kendeffy Katinka grófnőt. 1858.-ban tért vissza Magyarországra, Deákot támogatva. Nagy súlyt helyezett arra, hogy nem kért amnesztiát, visszautasította Zemplén megye főispáni tisztét és az emigrációval való összeköttetését fenntartotta mindaddig, míg alkotmányosabb idők nem következtek. Deákkal közreműködve bírálta Bachot és Schmerlinget, az alábbi kritikát fogalmazta meg:"Bach és Schmerling urak nemcsak politikai, hanem számtani hibát is elkövettek. Olyan alapokra helyezték a Monarchiát, ahol 6 millió áltt 30 millióval szemben: csúcsára állították a piramist". Bölcs szavak a nagy magyar államférfi szájából, de nem sokkal később maga is elköveti ezt a hibát mikor Deákkal eggyütt létrehozza a dualista kiegyezést. Ferenc József és Beust nehezen viselték Deák feddhetetlenségét, Andrássy pedig ideális közvetítőnek bizonyúlt, így a "haza bölcse" mellett neki volt a legnagyobb szerepe abban hogy Beust sikerrel járt és Ferenc József elfogadta a kiegyezést. 1867-ben alelnöke annak a bizottságnak melynek feladata a kiegyezés megszövegezése volt. 1867. február 17-én - Deák javaslatára - Ferenc József őt nevezte ki Magyarország miniszterelnökének (Andrássy azonban többre vágyott, a Ballhauptz vezetésére), Deák e szavakkal köszöntötte a hírt: "az isteni kegyelemtől Magyarországnak adott providenciális államférfiú". Nagy szerepe volt a horvát-magyar kiegyezésben, a magyar honvédség megteremtésében, és a véderőtörvény megalkotásában. Kormányzása alatt fogadta el az országgyűlés a polgári törvénykezési rendtartás és a kötelező elemi oktatás bevezetését (1868.), a Legfőbb Állami Számvevőszék felállítását (1870.), az igazságszolgáltatás különválasztását a közigazgatástól (1869.) és az európai viszonylatban is egyedülálló nemzetiségi törvényt. Tevékeny részt vállalt Hohenwart és Beust megbuktatásában is. 1871. novemberében Ferenc Józseftől megkapta az oly hőn áhított közös külügyminiszteri kinevezést (ezt a tisztséget 1879-ig töltötte be). Közben 1871-72-ben ill 1876.-ban három hónapig közös pénzügyminiszter is volt. Bismarck mellett neki volt a legnagyobb szerepe a három császár szövetségének megalakulásában (1873) valamint a német-osztrák-magyar védszövetség megkötésében (1879). Az 1878-as krízis idején - az oroszellenességéről ismert Andrássy - megeggyezett Pétervárral. A San Stefanói béke után azonban brit-osztrák-magyar nyilatkozat született melyben Oroszországot megfenyegették, vagy nemzetközi konferenciára bízza a döntést vagy "súlyosabb lépésekkel kell számolnia" (Andrássy a közös minisztertanácson nem tudta kicsikarni a jóváhagyást egy háborúra). Ő indítványozta Bosznia-Hercegovina megszállását (nem annektálását) hogy Szerbia ne tehesse rá a kezét. Azonban ez komoly költségekbe és véráldozatba került, ellentétben Andrássy gondolatával ellentétben miszerint az okkupáció könnyű lesz. Az ellene intézett támadások miatt megérlelődött benne az elhatározás a lemondásra. 1879. október 7-én még aláírta Bismarckkal a védszövetségi egyezményt, azonban már másnap távozott a külügyminiszteri székből. 1890. február 18-án halt meg a Fiume melletti Voloscában. Szobrát 1906. december másodikán adták át - az ünnepségen Ferenc József is jelen volt - Széll Kálmán volt miniszterelnök pedig az alábbi szavakat mondta: "Andrássy Gyula diplomatának született és Európa legnagyobb államférfiaival egyenrangúnak bizonyult. Új alapokra fektette az egész külügyi politikát. Új irányzatokat jelölt ki Nyugat és Kelet felé való nemzetközi viszonyainkban. Jelleme tiszta, mint a színarany és erős, mint a sziklafal. S aki a legnagyobb európai nemzetek legnagyobb államférfiaival együttműködött a világot érdeklő nagy kérdésekben: agyának minden gondolatában, szívének minden dobbanásában magyar volt és magyar maradt, aki hazáját szerette mindenek fölött."

Gróf Kálnoky: (1879-94): szerkesztés alatt.

Báró Goluchowski: (1893-1906): szerkesztés alatt.

Aerenthal herceg (1906-12): szerkesztés alatt.

Báró Bercthold: (1912-15): szerkesztés alatt.

Gróf Burián (1915-16): szerkesztés alatt.

Gróf Ottokár Czerzin (1916-18): szerkesztés alatt.

Ifjabb gróf Andrássy Gyula (1918): szerkesztés alatt.

Pénzügyminiszterek: Gróf Kállay Benjamin

Bilinski lovag

Hadügyminiszterek: Auffenberg tábornagy

Krobatin tábornagy

Vezérkari főnök (csak kiemelt fontossága miatt került ide, a vezérkari főnök volt a seregek tulajdonképpeni vezére ezen kívül Conradnak határozott elképzelései voltak a monarchia átalakítására): Conrad von Hötzendorf tábornagy (1906-7, 1908-17)

Arz herceg (1917-18)