Mint említettem a Reichratot 1914-ben feloszlatták, és nem is hívták össze 1917-ig (Károly trónrakerülése utánig). Stürgkh így nyugodtabban kormányozhatott. Egészen amíg meg nem jelent az AOK (Armee Obber Kommando), mely az alkotmánynak teljesen ellentmondó intézkedéseket javasolt. Ilyen volt, hogy a Monarchia határán egy sávból telepítsék ki a lakosságot és helyükre rokkant katonákat telepítsenek. Az AOK javaslatai nem egyszer ütköztek a magántulajdont, és az ártatlanság védelmét óvó törvényekbe. Mindazonáltal azokon a határszéleken ahol katonai közigazgatás volt érvényben sok megtórló intézkedést foganasítottak. A bíróságok egymás után ítélték el és végezték ki az embereket, legtöbbször felségárulásra hivatkozva. Stürgkh megpróbált ellenálni ezeknek a törekvéseknek és kétségtelen sok ember köszönheti életét a bürokratákból álló kormánynak. Amikor 1916-ban Viktor Adler meggyilkolta a kormányfőt, az jelezte egyfelől a pacifizmus erősödését, másfelől Stürgkh sikerét és a katonai terror hanyatlását. Ferenc József egyszerűen "megoldotta" a helyzetet, visszahívta Koerbert, hogy foglalja el a megüresedett bársonyszéket. Koerber is szívós csatákat vívott az AOK-val. De ő sem maradhatott sokáig a posztján. Ferenc József 68 év uralkodás után 1916. novemberében elhunyt. Helyét I. Károly foglalta el, aki Heinrich von Clam-Martinic cseh grófot nevezte ki kormányfőnek. Őt még két jelentéktelen kabinet követte amíg Heinrich Lammasch professzor 1918. októberében kormányra került. Az osztrák kormánynak szembe kellett néznie a fenyegető felbomlással. Amint Ausztria 1914.-ben belépett a háborúba megszűnt önálló lenni. Az osztrák-németek amint maguk mögött tudták a 60 millió németországi németet azonnal belefogtak Ausztria német állammá alakításához. Ez a magyaroknak is új erőt adott és megerősítették hegemóniájukat. A dinasztia nem tudott semmit tenni, az osztrák-magyar hadsereg kezdeti sikerei után (jórészt a háború előtti pénzhiánynak köszönhetően) csúfos vereségeket szenvedett, és a németek amikor csak tudták saját parancsnokságuk alá helyezték. A vámúnió felbomlott, Tisza és az utána következők még Németországra is nyomást tudtak gyakorolni, mikor az élelmiszerszállítások leállításával (és így Ausztria kiéheztetésével) fenyegetőztek. A nemzetiségi kérdés lekerült a napirendről, az uralkodó népek német támogatással még a dinasztiára is rákényszeríthették az akaratukat. A Habsburgok egyetlen szerencséje az volt, hogy II. Vilmos rendelkezett dinasztikus mentalitással, így nem döntötte meg őket. Tulajdonképpen csak úgy menekülhetett meg a birodalom, ha gyors különbékét köt és az osztrák-magyar sereget a németek ellen vezénylik. Német győzelem esetén a váza megmarad, Ausztria azonban német Magyarország pedig magyar fennhatóság alá kerül 1848 radikálisainak tervei szerint. Ha a németek sikert aratnak, a Monarchia nem válhat le (nem is szólva róla hogy nem is tud), ha viszont az antant győz akkor nem fog bajlódni egy különbéke megkötésével. Masaryk 1915. elején arra a sorsdöntő megállapításra jutott, hogy a Habsburg Monarchia megszűnt létezni és helyette megalakult a Bruck általl meghírdetett Mittleeurópa. Így hát Londonba utazott, hogy megnyerje az antantkormányokat tervének. A német hegemóniát jól mutatta, a Habsburgok háta mögött 1915-ben Olaszországgal és 1916-ban Romániával lezajlott tárgyalások, melyekben a németek osztrák illetve magyar területeket kínáltak ezen országok semlegességéért. A szerbek érthetően ellenségesen fogadták a háborút. A horvátok azonban lelkesen indúltak harcba a szerbek ellen. A románok a szerbekhez hasonlóan nem lelkesedtek a harcért. A szlovének még 1917-ben is hűségesek voltak: ,,A horvát-szlovén nép szilárd és eltökélt abban, hogy haláláig igaz és hű marad a Monarchiához, és a fenséges Habsburg-uralkodóházhoz (Korosek a szlovének nemzeti harcát irányító klerikális párt vezére)". A lengyelek Pilduski - a későbbi marsall - vezetése alatt lengyel légiót szerveztek a Habsburgok segítésére. Ezen túllépve a lengyel képviselők a Reichratban megalkották az osztrák-lengyel megoldást, ami a kongresszusi Lengyelország és Galícia egyesítését jelentette volna, így létrehozva a trialista birodalmat. Azonban a magyarok és a németek ezt zátonyra futatták. A Habsburgok veszélyes helyzetben voltak. Károly ha szembeszegül az uralkodó népekkel és megreformálja a birodalmat, akkor a németek megdöntik a dinasztiát és az osztrák területeket Nagy-Németországba olvasztják. Ez talán megadhatta volna az esélyt az újrakezdéshez, mivel ebben az esetben a lengyelek, a szlávok és a románok a dinasztia mellé állnak, és a Monarchia mellett foglalnak állást. Ennek viszont csak akkor lehetett jelentősége ha az antant nyer. 1915. sorsdöntő év volt a Habsburgok számára. Masaryk felhagyott a konföderáció követelésével, helyette meghírdette a nemzetállamok létrehozását, a londoni szerződés csapást mért a délszláv elképzelésekre, és Szerbia megszállása után, a szerb politikusok - szorult helyzetükből való menekülés jegyében - támogatni kezdték a délszláv elképzeléseket (a szerbek csupán Nagy-Szerbiát akartak, a horvátok és a szlovének, de még a dalmáciai szerbek sem érdekelték őket és ezt bizonyítja hogy a háború után Jugoszlávia szerb állam lett). A dinasztia számára a legnagyobb gondot az okozta hogy az uralkodó népek válaszút elé állították: vagy támogatja megalomániás követeléseiket, vagy megdöntik. A cseh katonák " a lábukkal szavaztak" és tömegesen dezertáltak. Masaryk tudta, hogy a németek vereségük esetén is megmaradnak nagyhatalomnak így a cseheknek segítségre lesz szükségük. Ezért hát - Palacky mondásának szellemében (1848, ,,Ha Ausztria nem létezne már évszázadok óta, Európa sőt az emberiség érdekében ki kéne találni.") - "kitalálta" Csehszlovákiát. 1848-ban a radikálisok felléptek ezzel a programmal ezzel is bizonyítva értelenségüket. Strossmayer délszláv elképzelései is veszítettek erejükből amint a horvátok tömegei jutottak alapfokú oktatáshoz. A kétmillió magyarországi szlovák csupán autonómiát akart. Masaryk - morvaországi szlovákként - a szlovákoknak is utat mutatott. Így kétmillió szlovák, 3 millió német és 6 millió cseh emberből kellett megalakulnia Csehszlovákiának, amelyben a később "államalkotó néppé" váló csehek csak kicsiny többséget alkottak. Károly császár 1917-ben megpróbált különbéke tárgyalásokkal eredményt elérni, azonban ezek nem hoztak eredményt, amikor pedig a radikális Clemenceau (a francia miniszterelnök) nyílvánosságra hozta ezeket, az uralkodó népek szakítottak a dinasztiával. A rutének hajlandók voltak egy Habsburg uralom alatti Ukrán Királyság megalakítására. Ennek folyománya lett a cholmi alku. 1917-ben Oroszország tárgyalásokat kezdett a központi hatalmakkal. A Monarchia pedig megszállta Ukrajna területét (a németeknek jutott Belorusz és a balti államok). A rutének szimpátiáját elnyerendő belegyeztek a cholmi járás (nyugati felét lengyelek lakták) átengedésébe. A lengyelek már eddig is méltatlankodtak a képzeletbeli ukrán köztársaság miatt, de most szakítottak a Habsburgokkal. Az osztrák kormány helyzete javíthatatlanná vált, a lengyelek nélkül az ellenőrzésnek még a látszatát sem tudták fenntartani a Reichratban. Emiatt megpróbálták érvényteleníteni az alkut. A lengyelek engedményeket a rutének ígérteket kaptak. Így mindkét nép kiábrándult. Az Oroszországból hazatérő hadifogylok megtagadták a szolgálatot, és bolsevik eszméket hoztak. Köztük volt Otto Bauer is, akinek hatására a szociáldemokraták a nemzeti önrendelkezést kezdték el hirdetni. A birodalom teljes el erőtlenedése következtében Masaryk (és a hozzá csatlakozó Eduard Benes) sikeresen győzték meg az antantot arról, hogy csak az új nemzetállamok képesek feltartóztatni a bolsevizmust. 1918. nyarán a majdani csehszlovákia kormányának ismerték el Masarykot és a Nemzeti Tanácsot. Masaryk felismerete tehát, hogy a cseheknek segítség kell függetlenségük megtartásához. Így elképzeléseibe belevette a szlovákokat (majd hogy legyen közös határszakasz Romániával Kárpátalját ezzel az ottani ruténeket). Tudta azt is, hogy a szlovákok és a rutének észreveszik majd hogy túljártak az eszükön (a szlovákok dualizmust, a rutének galícia-féle autonómiát követeltek), de remélte hogy addig kialakul a csehszlovák szolidaritás. 1918. áprilisában Rómában összeült az elnyomott nemzetek kongresszusa (melyen már csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság megalakulása elfogadott tény volt) az olaszok védnöksége alatt (akik nemsokára olyan mértékben nyomták el a tiroli németeket és az isztriai szlovéneket, hogy a magyarországi magyar uralom legalábbis liberális volt ahhoz képest), hogy jó benyomást tegyenek az antantra. Októberben a Monarchia elfogadta Wilson 14 pontját, Lammasch végre megkapta kinevezését, megszületett a császári manifesztum és Andrássy Gyula (a dualizmus létrehozójának fia) külügyminiszterként próbált tárgyalni. Ez mind hiába történt: a nemzetállamok megalakulása már végbement ha nem is a határokon belül. Október 28-án - a prágai forradalom hatására - a császári helytartó felhívta a csehszlovák mozgalom telefonszámát, magához hívatta a vezetőket, átadta kulcsait és távozott. Bécsben Bilinski lovag az utolsó közös pénzügyminiszter, felszállt a Varsóba tartó vonatra, és másnap már a Lengyel Köztársaság pénzügyminisztere volt. Gróf Károlyi Mihály aki a nemzeti önrendelkezésről beszélt Magyarország miniszterelnöke lett (jellemzően azért, mert a magyarok úgy vélték az ő antant-barát politikája megóvja Nagy-Magyarországot). November 11-én Károly lemondott az osztrák majd 14-én a magyar kormányban való részvételről. Ezzel a Habsburg Monarchia úgy szűnt meg létezni, hogy senki nem sajnálta (hasonló analógia figyelhető meg 1806-ban a Szent-Római Császárság bukásakor is). (Lammasch)