Jellasics 1848. szeptember 11-én a fősereggel átlépte a Drávát (mely a Magyar- és Horvátroszág közötti határt jelenti), összesen 50.000 katonája volt, azonban ezek nagyrésze tapasztalatlan alig felfegyverzett népfelkelő. Szlavóniában pedig a Karl Roth vezette Szlavóniai hadtest 10.000 katonája és 6 lövege készülődött támadásra. Jellasics főseregének 48 lövege volt. ,,A kocka elvettett, holnap átlépem a Drávát, - a Rubicon lehetne ha Caesar lennék...Holnap ilyenkor már néhány ágyúlövést váltunk, Isten adja áldását mert ez jó ügy." - táviratozta a bán szeptember 10-én öccsének. A horvát sereg nem horvát hanem császári zászló alatt menetelt előre, és a nem magyar kiegészítési cs. és kir. alakulatok értve a szóból átálltak. A horvátok a magyar Drávai hadtesttel találták szemben magukat, ez 5000 katonából és 12 lövegből állt. A csapatok parancsnokat Teleky Ádám vezérőrnagy volt aki azonban: „E jeles nevű ember, akkor, mikor a hazának reá iszonyatos veszéllyében legnagyobb szüksége volt, védelmi szándok helyett saját és tiszti kara nevében kinyilatkoztatta, hogy ő Jellasich ellen harcolni nem fog, kivel őt egy eskü köti.” „Ha élelmezéséről nem gondoskodok: kész átmenni Jellasich táborába.” (Csányi kormánybiztos szept. 14.) A helyzet zűrzavaros volt, a magyar kormány pedig elrendelte, hogy a délvidéken harcoló legjobb alakulatokat azonnal csoportosítsák Budához, megszervezendő az ellenállást. A Drávai hadtest pedig visszavonult. Batthyányi többször is üzent Teleky-nek ebből szeretnék két esetet idézni: „Megkérem továbbá, Tábornok Úr velem bizonyosan tudassa, hogy a bán tényleg megtámadta-e, s hogy mely oldalról esett az első lövés.” (Batthyány, Szept. 14.)                              „A legkomolyabb felelősség terhe mellett meghagyom az őrnagyvezér úrnak ő felsége a király és a haza nevében, miszerint jelen rendeletem vétele percétől kezdve egy talpalatnyi magyar földet védtelen Báró Jellasichnak át ne engedjen.” „Ha netalán az őrnagyvezér úr ezen rendeletemnek bármiféle okból sikert adni nem kivánna, azon esetben a védsereg vezényletét azonnal a rangban Ön után következő főtisztre, vagy ha ez nem vállalná el mind addig rangban lefelé adja át, a míg egy valaki találkozni fog ki hazája földét megvédeni első legszentebb kötelességinek ismeri.” (Batthyány). A politikai vezetés természetesen elégedetlen volt, ezt jól kifejezi az országgyűlés hangulata (,,Akasztófára az árulóval!" - a követek kórusa a szeptember 16-i ülésen).  A Batthyányi kormány miután képtelennek bizonyult a nemzet és a király közti ellentétek elsimítására lemondott (csupán a hadügyminiszter Mészáros Lázár maradt hivatalában, mivel ő ekkor a Délvidéken tartozkodott). A magyar sereg pedig elkezdett szerveződni Székesfehérvár környékén. Jellasics csapatai bevonúltak Székesfehérvárra és mintegy 2000 főnyi helyőrséget hagyva ott, továbbvonúltak Pest felé. Szeptember 29-én azonban a magyar Honvédség magyar kiegészítésű cs. és kir. alakulatai valamint a honvédzászlóaljak (mintegy 17500 fő 44 löveggel) Pákozdnál útját állta a báni seregnek. A csata horvát vereséggel ért véget, azonban volt itt még egy mellékepizód is. A Csepel-szigeti hadoszlop 3000 katonája és 12 lövege eggyüttműködve a Tolna megyei 10000. fős népfelkeléssel nagy győzelmet aratott. Csapó Vilmos csapata, követte Roth tartalékhadosztályát, majd mikor az menekülni készült, elébe vágott és a parancsnok leleményességének köszönhetően, sikerült addig feltartania amíg megérkezett Perczel Mór főereje és Görgey Artúr Csepel-szigeti hadoszlopa. Ez volt az ozorai diadal, mely a foglyok számát (8000!) és a zsákmányt tekintve a szabadságharc legnagyobb magyar győzelme. Jellasics Bécs felé vonúlt vissza, ahol elkezdhetett erőt gyűjteni. A magyar sereg üldözte, de mivel sem a politikai vezetés, sem a tisztikar, sem a katonák egy része nem volt felkészülve az Ausztriával való nyílt szakításra, ezért 3 hétig habozott a határon álló sereg. Ezalatt Perczel hadteste (többségében gyakorlatlan újonc) visszafoglalta a Muraközt, míg a Dél-Dunántúlt Vidos József nemzetőrökből (nem voltak reguláris egységei!) álló serege vonta ellenőrzés alá (tervek készültek Horvátország megszállására is, de mivel a nemzetőrök lakhelyükön kívül csak 4 hetet voltak kötelesek szolgálni - és ez letelt - a sereg nagyrésze hazament. Jellasics október 4-én (Győrben) értesül arról, hogy Ferdinánd kinevezte a magyarországi cs-királyi sereg parancsnokává. Miután hírt kapott a bécsi forradalomról serege értéktelen részeit hazaküldte Horvátországba ő maga pedig Bécshez vonúlt, a magyarok még mindig nem követték. A cs-k. hadvezetés kihasználta az időt, Csehországból Bécs alá csoportosították Windisch-Grätz csehországi hadseregét (40 ezer fő és 72 löveg), valamint itt állt Jellasics 27.000 horvát katonája 75 löveggel, a bécsi helyőrség 14.000 embere 63 ágyúval és a Kuzman Todorovics vezette horvát oldalvéd 14.000 katonája. Végül a magyar csapatok átlépték a határt.  A magyar sereg Mannswörth falu és a Schwechat folyó mentén nyomúlt előre mintegy 27.000 katonával és 82 ágyúval. A csata eleinte jól alakult: Görgey elfoglalta a Schwechat menti magaslatokat és támadásra készült, Guyon Richárd 9. zászlóaljának katonái pedig szuronyrohammal Mannswöth-öt. Ekkor Móga parancsot ad Görgeynek hogy várja be a huszárokat. Az ellenséges tüzérség össztüzében azonban a magyar csapatok egymás után meginognak majd elfutnak. Bécs másnap megadta magát. Ezután a főhadszíntéren decemberig nem történt jelentős esemény. A délvidéken azonban igen... folytatódik.