A fegyveres erők szervezeti felépítése a századfordulón

Az 1867. évi kiegyezés szellemében a külügyek és a hadügyek irányítására, valamint ezek pénzügyeinek fedezésére egy-egy közös minisztérium alakult. Emellett szervezték meg újonnan az osztrák honvédelmi minisztériumot Bécsben és a magyar királyi Honvédelmi Minisztériumot Budapesten. A törvényi szabályozást a védelemről szóló 1868. évi XL., a Honvédségről alkotott XLI., valamint az önkéntes népfelkelésre vonatkozó XLII. törvénycikkek jelentették. E törvények – melyeket az uralkodó 1868. december 5-én hagyott jóvá – alapvonásaikban 1912-ig meghatározták a Monarchia hadügyeit.

A hadkészültség és a katonai kiképzés foka szerint a haderő első vonalát a császári és királyi közös hadsereg és haditengerészet, második vonalát a magyar királyi honvédség, illetve császári királyi Landwehr, harmadik vonalát a magyar királyi, illetve császári királyin népfelkelés alkotta. A közös hadsereg a sorhadból, a tartalékból, a póttartalékból; a haditengerészet a sorhadból, a tartalékból és a tengervédből állt. A honvédségnél megkülönböztettek tényleges, nem tényleges és póttartalékos állománykategóriák léteztek. Békeidőben a vezetés rendszere és az alárendeltségi viszonyok az alábbiak voltak: a császári és királyi hadügyminiszternek, a honvédség, a Landwehr és a népfelkelés az illető honvédelmi miniszternek volt alárendelve. Háború esetén a teljes fegyveres erő hadműveleteit az uralkodó által kinevezett katonai parancsnoknak kellett irányítania. A haderő csapatokra, a különböző hadiszükségletek beszerzésére, kezelésére, létrehozására, és tudományos célokra szolgáló intézetekre, valamint magasabb parancsnokságokra és hatóságokra tagolódott.

A közös hadsereg 1900-ban 15 hadtestből állt, melyek közül a budapesti IV., a pozsonyi V., a kassai VI., a temesvári VII., a nagyszebeni XII. és a zágrábi XIII. volt magyar kiegészítésű. A 112 hadkiegészítő parancsnokság közül 40 esett Magyarország területére. 1871-től az ország a honvéd közigazgatás szerint 7 kerületre osztódott, úgymint a budapesti I., a szegedi II., a kassai III., a pozsonyi IV., a budai majd 1876-tól székesfehérvári V., a kolozsvári VI., és a zágrábi VII.

A császári és királyi csaptok 4 fegyvernemre: gyalogságra, lovasságra, tüzérségre, műszaki csapatokra oszlottak. Ezeken belül léteztek a vadászcsapatok, a tiroli országos lövészek, a dragonyosok, a huszárok, az ulánusok, a lovasított országos lövészek, a tábori-, hegyi és vártüzérség, az utászcsapatok, a vasút- és távíróezredek, valamint egészségügyi és vonatcsapatok mint csapatnemek.

A honvédségben, a Landwehrben és a népfelkelésben csak gyalogság és lovasság volt. A különböző csapattestek (századok, zászlóaljak, ezredek, osztályok, ütegosztályok, ütegek) élén parancsnokok és a törzs állt. A tábori osztályok mellett csak keretekből álló póttestek voltak. Ez a felépítés érvényes volt a honvédségre és a közös hadseregre egyaránt. Két vagy több, ugyanazon fegyvernembeli ezred egy gyalog -, lovas- vagy tüzérdandárt; 2 gyalog-, vagy lovasdandár egy gyalog-, vagy lovashadosztályt {I-286.} alkotott. Két-három gyaloghadosztály – melyhez tüzér- és műszaki osztály, valamint tartalékok is tartoztak – 1 hadtestet képezett (a honvédcsapatok legmagasabb szerveződési egysége a hadosztály volt). Háborúban több hadtest egy hadsereget alkotott.

A közös gyalogság 102 gyalogezredből állt, ebből 47 a magyar Szent Korona országaiból rekrutálódott. Az ezredek egyenként ezredtörzsre, 4 tábori zászlóaljra és pótzászlóalj-keretre tagolódtak. A tiroli császárvadászok és a bosznia-hercegovinai gyalogság 4–4 ezredből állott, a tábori vadászok 26 önálló zászlóaljat alkottak, melyből 8 szintén magyar felállítású volt.

A magyar királyi honvéd gyalogság 1890 óta 28 ezredből állt, azok mindegyike ezredtörzsre, 3-4 tábori zászlóaljra, pótzászlóalj-keretre, a zászlóalj 4 tábori századra oszlott. (A 20. gyalogezredben az 5. a fiumei század volt, ennél a csapattestnél és a 10. gyalogezrednél még 1-1 tartalékkeret is létezett.) Egy gyalogosszázad békeállománya 4 tiszt, 1 tiszthelyettes, 10 altiszt, 35 honvéd, 1 hangász és 4 tisztiszolga volt.

A császári és királyi Landwehrnél 30 gyalog- és 3 országos lövészezred volt található. Az ezredek törzsre, 3-4 zászlóaljra és a pótzászlóalj-keretre tagolódtak, ezen felül néhány ezrednek tartalék zászlóaljkerete is volt. A tábori zászlóaljak száma 102, ezek közül 10 országos lövész, melyek elvileg kiegészítő kerületükben kerültek elhelyezésre.

A magyar királyi népfelkelő gyalogságot háború esetén 4 századból álló gyalogzászlóaljakba, 3-4 zászlóaljat pedig ezredekbe kellett összevonni. A császári és királyi népfelkelő gyalogságot kivonuló és területi zászlóaljakba kellett szervezni. Az előbbiek 4, az utóbbiak 3–6 tábori századra tagozódtak.

A császári és királyi lovasság 42 ezredből (16 huszár-, 15 dragonyos-, 11 ulánusezred) állt. A 16 huszárezredet Magyarországról egészítették ki, s tisztikarukban is nagyszámú magyar teljesített szolgálatot. Minden lovasezred békében az ezredtörzsre, 2 osztályra (egyenként 3-3 tábori századdal), 1 utászszakaszra és 1 pótkeretre tagolódott. Az ezredek békeidőben lovasdandárokból és lovashadosztályokból álltak. A fegyvernem kiképzésének és harckészségének ellenőrzését a lovasság felügyelője végezte.

A honvéd lovasság 10 huszárezredből, azok egyenként ezredtörzsből, 2 osztályból és pótkeretből, az osztályok mindegyike 3 keretállománnyal bíró századból állt. Egy század békében 4 tisztet, 1 tiszthelyettest, 10 altisztet és járőrvezetőt, 54 huszárt, 30 keretlovat, évente idomítandó 34–35 pótlovat, 8-9 tiszti lovat számlált. A huszárezredek törzsei és osztályai béke idején annak a honvédkerületnek a területén nyertek elhelyezést, ahonnan kiegészítésüket kapták. A pótkeret mindig az ezredtörzzsel, a századok pedig az osztálytörzzsel egyazon állományban voltak. Háborús helyzetben a lovasság – a honvéd ugyanúgy, mint a közös – egyfelől önállóan lovasdandárokba és hadosztályokba szervezve harcolt, másfelől hadosztálylovasságként gyaloghadosztályokhoz volt beosztva és századokra tagolódott.

A császári és királyi lovasított Landwehr-csapatokat 6 ulánusezred (ezredtörzs, utászszakasz, 2 osztálytörzs, 6 tábori század és pótkeret), valamint tiroli, illetve dalmát lovasított országos lövészek képviselték.

A magyar királyi népfelkelő lovasság csak háborúban jött létre, minden honvéd huszárezred 1-1 népfelkelő huszárosztályt állított fel. A császári és királyi lovasított népfelkelő osztagok külön rendelkezésre szerveződtek meg. A közös hadsereg tüzérsége tábori-, vár- {I-287.} és hegyi tüzérségből állott. A tábori tüzérséget 14 hadtest-, 42 hadosztály-tüzérezred és 8 lovas ütegosztály alkotta. Ezekből 7, illetve 18 volt magyar kiegészítésű. A hadtest- és a hadosztály-tüzérezredek 14 tüzérdandárt képeztek. Háborúban minden ezred törzsre és 4 ütegre oszlott. Mindegyik lovas ütegosztály az osztálytörzsből és 2 lovasütegből állt. A vártüzérség 6 vártüzérezredet és 3 önálló vártüzérzászlóaljat számlált, ebből 1, illetve 2 volt magyarországi legénységű. Az ezredek mindegyik 2-3 zászlóaljra, azok zászlóaljtörzsre, 4 tábori századra és 1 pótszázadkeretre tagolódtak. A tüzérségi szerintézeteket és a műszaki tüzérséget a tüzérségi szertárak, átvevő bizottságok, lőporgyárak, lőszergyárak, a tábori szertüzérszázadok, illetve –osztagok alkották. A tüzérség egészének vezetését és felügyeletét a tüzérség főfelügyelője látta el; külön felügyelőt állítottak a vártüzérség számára.

A közös hadsereg műszaki csapatai 15 utászzászlóaljból (ebből 6 magyar), valamint a vasút- és távíróezredből tevődtek össze. A honvédségnél csak az I. világháború kitörése után hoztak létre műszaki alakulatokat.

A szolgálati idő a közös hadseregnél és haditengerészetnél 3 év volt, melyet még 7 év tartalékos időszak követett. A honvédségnél 1890 óta a hadkötelezettséget a 21. életévtől kellett teljesíteni. Ez 2 év volt, a póttartalékban pedig 12 esztendőt kellett eltölteni úgy, hogy az idő alatt 3 alkalommal 5-5 hétig tartó fegyvergyakorlaton voltak kötelesek részt venni.

A honvédség legfőbb igazgatási szerve a Honvédelmi Minisztérium (HM), legfelsőbb katonai szerve pedig a Honvéd Főparancsnokság volt. Hatáskörébe tartoztak a kiképzésre és a katonai szolgálatra, a katonai fegyelem fenntartására vonatkozó ügyek; a csapatok és különböző szintű parancsnokságok, a katonai igazságügy, a hadianyagok hadrafoghatóságának ellenőrzése, a tiszti személyi ügyekkel kapcsolatos javaslatok megtétele. A honvéd lovassági felügyelő honvéd és népfelkelő lovasságot, valamint a lóügyeket érintő kérdésekben a miniszter segéde, a honvéd kerületi parancsnokságokkal egyenrangú hatóság volt, aki a honvéd huszárezredek, lovasdandár-parancsnokságok és Honvéd Központi Lovasiskola elöljárójaként tevékenykedett. A magasabb parancsnokságok közül a honvédkerületi parancsnokságok élén egy altábornagy parancsnok állt, melléje egy tábornok vagy törzstiszt volt segéderőként beosztva. Elöljárói voltak az összes, területükön elhelyezkedő honvéd és népfelkelő parancsnokságnak, valamint csapattestnek. A dandárparancsnokságok élén egy-egy vezérőrnagy vagy rangidős ezredes állt, melléjük segédtisztnek egy vezérkari főtiszt került. A 14 honvéd gyalogdandár- és 4 lovasdandár-parancsnokság a honvédkerületi parancsnokságok alárendeltségében működött. A honvéd kiegészítő-parancsnokságok tevékenységüket a honvédkerületi parancsnokságok alatt fejtették ki. Magyarország területén a századfordulón 28 kiegészítő kerület létezett, azok mindegyikéhez egy honvéd gyalogezred tartozott. A honvéd huszárezredek újoncállományának fedezése több kiegészítő kerületből történt. A fővárosi honvéd állomásparancsnokság segédközegeként működött a Budapesti Honvéd Térparancsnokság.