Conrad úgy ítélte meg hogy a 2. hadsereg a szerb határon töltött ideje miatt és 3-4 nappal megkésett felvonulásunk következtében a jól kiszámított és ebből eredő időleges erőfölényünket elvesztettük. Conrad a csapatok gyülekezési területét hátrébb helyezte a Kelet-Galíciai határról a biztonságosabb San-Dnyeszter vonalra habár ez a lépés egy támadás esetén azt jelentette hogy a csapatoknak 2-4 napot kellett gyalogolniuk a határig. Így azt az egy hetet mely a Monarchia rendelkezésére állt volna hogy kihasználja időleges erőfölényét és támadjon elvesztette. Emiatt az oroszok Kijev felől – a 2. hadsereg hiánya miatt – hamar nagy túlerőt hozhattak létre a jobbszárnyon. Conrad ezeket a feltételezéseket az osztrák-magyar vezérkar pontos adataira támaszkodva fogalmazta meg. Ugyanis a Monarchia vezérkara már a háború előtt pontos információkkal rendelkezett az oroszok felvonulási terveit illetően mely szerint a két orosz hadsereg Nyugat-Galícia kettő pedig Kelet-Galícia határán vonul fel. Augusztus közepén azonban Conrad olyan hírszerzési értesüléseket kapott melyek szerint a jobbszárnyon nincs orosz túlerő és az ellenséges seregek a Varsó-Ivangorod-Breszt-Litovszk vonalon vonultak fel, egyértelműen azzal a szándékkal hogy Berlin felé támadjanak. Azonban ezek a hírek hamisnak bizonyultak. Conrad az így elképzelt orosz tervet kívánta keresztezni amikor augusztus 18-án parancsot adott hogy a balról teljesen felvonult 1. hadsereg (Dankl) középen a még hiányos 4. hadsereg (Auffenberg) és a még hiányosabb 3. hadsereg (Brudermann) és a szélsőjobbszárnyon 2. hadsereget (Böhm-Ermolli) helyettesítő erdélyi hadtest (XII. nagyszebeni, Kövess) erőltetett menetben hagyja el a San-Dnyeszter vonalat és vonuljon előre. Így a csaptok előre nyomultak eredeti felvonulási területükre. Ez volt az első Galíciai hadjárat kezdete. Conrad azért tette ezt hogy megakadályozza az oroszok Berlin felé való előretörését. Az eszköz erős támadás a balszárnyon észak felé! Így Conrad visszatért a régi haditervhez amely azonban ekkor már nem volt időszerű.  A gond az volt hogy egy heti késlekedésünk miatt az oroszok már nagyobb erővel védekezhettek északi támadásunk ellen, ráadásul a 2. hadsereg hiánya miatt a szélső jobbszárnyon a helyzet könnyen válhatott igen veszélyessé. Conrad ekkor a hamis hírszerzési értesülésekre alapozva azt hitte hogy a jobbszárny már nincs veszélyben. Conrad úgy vélte hogy az oroszok Berlin elleni támadása küszöbön áll és így az adott helyzetben kötelessége a támadás és ha kelet felől a várakozások ellenére mégis megindulna  a jobbszárny ellen néhány orosz hadtest azokat Brudermann és Kövess csapatai rövidesen visszaverik.

    Az Ivanov vezette délnyugati orosz arcvonal egyelőre a Monarchia ellen kívánta bevetni csapatait ami az augusztus 18-án két legerősebb seregével (8. és 3. hadsereg)a jobbszárnyon indított offenzívában öltött testet. Ivanov azt feltételezte hogy a Monarchia haderői a galíciai határon állnak és így könnyen bekerítheti őket (ez a felállás szerepelt Conrad eredeti tervében), azonban ha az osztrák-magyar csapatok a San-Dnyeszter vonalon vonulnak fel akkor a két orosz hadsereg könnyen összezsúfolódhatott Galícia keleti részén és így könnyen bekeríthetőek lettek volna. Az osztrák-magyar lovasság augusztus 20-21 támadást indított a 8. orosz hadsereg (Bruszilov) ellen és jó értesüléseket szerzett a készülő orosz támadásról. Ezenfelül a hírszerzés olyan híreket közölt Conraddal hogy a Bruszilov-féle hadseregtől keletre álló 3. orosz hadsereg (Ruszki) szintén támadásra készül a jobbszárny ellen. Conrad gondolatait azonban most már a Berlin elleni orosz támadást feltételezése uralta ezeket a híreket túlzónak találta és amikor augusztus 21-én amikor egy felderítő repülő  azt a hírt hozta hogy az Zbrucs határfolyótól keletre lévő területről (a 8. orosz hadsereg gyülekezési körzete) nem várható támadás Conrad ennek az információnak adott hitelt mivel ez igazolta elképzeléseit. Ezen a napon adta ki hadparancsát: ,,Általános támadást tervezek mind a négy sereggel északi irányban.” Az előretolt balszárnyon a Dankl-féle 1. hadsereg (két osztrák és a pozsonyi V. hadtest) 9 tábori (regurális) hadosztályával előrenyomult és augusztus 23-án Krasznik előtt és 3 nap alatt megverte a nála gyengébb és feléje nyomuló 4. orosz hadsereget (Salza). A 4. hadsereg ezután hátrálni kezdett. Ezalatt azonban gondok adódtak a jobbszárnyon. Augusztus 25.-én a Dnyeszter északi partjánál lévő Monasterzyskánál a 2. osztrák-magyar hadsereg felvonulásának fedezésére kirendelt erdélyi hadosztály megütközött a Bruszilov-féle sereg déli hadoszlopaival (azaz az ellenség már a 2. hadsereg felvonulási területén járt amikor az még csak közeledett a helyszínhez!). A hadosztály súlyos vereséget szenvedett a csata jelentősége azonban abban állt hogy sikerült felfedni Bruszilov szándékait. Azaz sikerült volna ha az osztrák-magyar hadvezetés nem véletlenként kezelte volna a csata tényét. Augusztus 26.-án az Auffenberg vezette 4. hadsereg (két osztrák és a kassai VI. hadtest, 9 tábori hadosztály) előrenyomult és harcba keveredett a megvert szomszédja segítségére sietni akaró 5. orosz hadsereggel (Plehve). Így megkezdődött a komarovi csata. Ezek az események jól illettek Conrad elképzelésébe. Azt hitte hogy Kranszkinál és Komarovnál azok az orosz haderők szálltak szembe a Monarchia seregivel melyeknek a Berlin felé vonuló főerők fedezése volt a feladatuk. Conrad Brudermann Lemberg körül felvonult seregétől egy osztrák hadtestet és egy honvédhadosztályt Komarov felé indított. Így a jobbszárny eléggé meggyengült. A 3. hadsereghez rendelte ezután Conrad az erdélyi (XII. nagyszebeni) hadtestet. Így a 3. hadsereg létszáma végül is 7 tábori hadosztályra csökkent. Augusztus 26-án a 3. hadsereg Lemberg felől támadást indított Brody és Tarnopol felé hogy feltartóztassa az innen Galíciába betörő 6-7 hadosztálynyi (a valóságban ez 20 hadosztály erejű csoportosítás volt) orosz sereget. Így érdekes helyzet állt elő. A balszárny és a közép észak a jobbszárny pedig kelet felé támadott. Mind a három hadseregnél voltak azonban népfelkelő dandárok és menetalakulatok (az előbbiek a veszteségek pótlására utóbbiak pedig kisebb harci feladatokra). Conrad – tartalékok hiányában – ezeket a harmadrangú csapatokat rögtön az első vonalba állította hogy növelje a támadó csapatok harci erejét. Ez a módszer azonban rossz volt csak a foglyok számának gyarapítására és a véres veszteség növelésére ,,volt jó”. A három hadseregben összesen 200 ezer (!) ilyen harmadikvonalbeli csapat volt (100 ezer Dankl 70 ezer Brudermann és 30 ezer Auffenberg seregében). Dankl lassan tért nyert és veszteségteljes harcok árán haladt tovább Lublin felé – ahová az oroszok erősítéseket küldtek így kiegyensúlyozva Dankl erőfölényét -.  Auffenberg eközben kísérletet tett az orosz 5. hadsereg átkarolására balról a bécsi (II.) jobbról a tiroli (XIV. Inssbrucki) hadtesttel és egy honvéd hadosztállyal miközben a kassai hadtestnek az orosz támadásokat kellett kivédeni. Brudermann támadó hadserege augusztus 26-án Zlocsov előtt az oroszok kemény ellenállására talált. A középen előretörő gráci (grazi, III.) hadtest támadása vérbe fulladt. Conrad nem ismerte fel a kudarc okát így leváltotta a 3. hadsereg vezérkari főnökét. Egyben megújított parancsát: ,,A 3. hadsereg verje vissza a Lemberg felé északkeleti és keleti irányból közeledő ellenséget:” Brudermann így újra támadásba lendül de a második nap Zlocsovnál ez még nagyobb vereséget eredményezett. A 3. hadsereg a Zlocsovi csatában igen csak meggyengült. Bár a 8. orosz hadsereg még csak kis erővel avatkozott bele a csatába mégis Brudermann serege nagyobb vereséget szenvedett. Conrad csak a Zlocsovi kudarc után jött rá ara hogy az ellenség átverte. Azonban úgy vélte hogy ezt a vereséget a balszárny és a közép sikerei még jóvá tehetik. Ehhez azonban szükség volt ara hogy Lemberget a 3. hadsereg sikeresen védje meg. A 3. hadsereg a Gnila-Lipa folyó mentén vett fel védelmi állást és Conrad iderendelte még meglévő tartalékait köztük a szegedi honvédhadosztályt és a 2. hadsereget pedig (már amely részei megérkeztek) támadásra rendelte közülük ennek a hadseregnek a legjobb egységét temesvári VII. hadtestet is azonban a szintén nagyon jó budapesti IV. hadtest. Végül is a 2. hadsereg 4 magyar és 1 osztrák hadosztállyal indulhatott támadásra (a 3. hadsereg támogatásával). Conradnak ebből az intézkedéséből fejlődött ki augusztus 29-30. között 120 km-es arcvonalon a – Lembergtől a Dnyeszter menti Halicsig – vívott Gnila-Lipa menti csata amely az eddigi legnagyobb volt. Eddig Kranszkinál Komarovnál és Zlocsovnál csak egy-egy orosz hadsereg mérkőzött meg egy-egy osztrák-magyar hadsereggel. Most azonban két osztrák-magyar (3.,2.) hadsereg került szembe két orosz hadsereggel (3. és 8.).  A Monarchia két hadsereg összesen mintegy 282 zászlóaljjal (ennek több mint a harmada népfelkelő és menetzászlóalj) lovasszázaddal és 718 ágyúval rendelkezett ez állt szemben az orosz hadsereg 336 tábori és tartalék zászlóaljával 264 lovasszázadával 1214 ágyújával. Az orosz túlerő tehát nem volt olyan jelentékeny hogy rövid idő alatt érvényesülhessen azonban itt esett latba az hogy az osztrák-magyar hadsereg egy része a Zlocsovi csata után elvesztette addigi jó moráljának egy részét és hogy a 2. hadsereg beérkező részei a vasúti kocsiból szinte azonnal a frontra jöttek. Ezek a problémák és az 500 ágyúnyi orosz tüzérségi fölény végül Ruszkinak és Bruszilovnak szerezték meg a győzelmet. Az osztrák-magyar seregek kétnapos véres csata után rendkívül súlyos vereséget szenvedtek. A kudarcot nem ellensúlyozhatta az sem hogy a komarovi csata ekkor Auffenberg győzelmét hozta 10 ezer hadifogollyal és 150 zsákmányolt ágyúval. Komarovnál aratta a Monarchia legnagyobb – idegen (német) segítség nélkül kivívott – diadalát. A jobbszárnyi bekerítés ugyan nem sikerült de a balszárnyon a bécsi hadtest már az oroszok hátában járt ekkor. Azonban a hadtest parancsnoka féltve saját utánpótlási útvonalát visszavonult így szabaddá tette az utat az orosz hadsereg visszavonulása előtt (pedig alkalom nyílt volna a teljes 5. hadsereg megsemmisítésére). Conrad a mérsékelt komarovi siker és a súlyos jobbszárnyi vereség után be kellett hogy lássa a harc súlypontja keletre tevődött át. Ez azt eredményezte hogy az Auffenberg hátát fedező Lemberget fel kellett adni és a komarovi diadalt – az 5. hadsereg üldözésének hiányában – nem lehetett kiaknázni (hiába volt tehát a véres csata)! Conradnak mindenesetre azt sikerült elérnie hogy magára vonta az orosz főerőket így a németek védtelen háta egy havi nyugalmat nyert. Az osztrák-magyar hadsereg nyert két csatát és elvesztett ugyanennyit, Kelet-Galíciát fel kellett adni de Auffenberg és Dankl orosz földön harcoltak. Azonban volt egy gond. Továbbra is meg kellett akadályozni hogy az oroszok Berlin ellen vonuljanak amikor a Monarchia hadainak időre volt szükségük veszteségeik pótlására és a rendezésre. A Berlin elleni támadás meghiúsításához a Monarchia csapatainak folytatniuk kellett volna az önmagukat felőrlő rohamokat az oroszok ellen. Ekkor indokolt lett volna hogy az osztrák-magyar seregek a San-Dnyeszter vonal mögé hátráljanak ahol pótolhatják a veszteségeiket és adott pillanatban megakadályozhatják a németek elleni nagyobb orosz offenzívát. Conrad azonban ezen kézenfekvő megoldás helyett inkább új támadáson törte a fejét. Ennek azonban óriási kockázatai voltak. A terv alappillére a Lublin előtt megrekedt de egyenlőre még helytálló Dankl-féle hadsereg alkotta. Dankl a kraszniki csata után megkapta azt a népfelkelő hadcsoportot (50 ezer fő) amelyet Conrad annak idején Nyugat-Lengyelország megszállására rendelt ki. A sereg közepe és jobbszárnya a kraszniki csata után még előrenyomult Lublint elfoglalni azonban képtelen volt. Augusztus vége felé már az 1. hadsereghez hasonló méretű orosz erők vonultak fel amelyeknek drótakadályokkal megerősített állásain minden további támadási kísérlet megakadt. Augusztus végén már erősítést is kaptak még pedig annyit hogy csapataikat már két hadseregre bonthatták, a régi 4.-re és az új 9.-re. Ezért teljesen bizonytalan volt hogy Dankl meddig tudja tartani magát Lublin előtt. Már pedig Conrad Dankl kitartására építve dolgozta ki tervét. Conrad új terve szerint a 2. és a 3. hadseregnek (ez utóbbi vezetését Boroevic vette át) Lembergtől nyugatra a Wereszyca folyónál kellett védelemre berendezkedniük. Auffenberg azt a feladatot kapta hogy seregének kétharmad részével (8 hadosztály) Komarov mellől forduljon Rawaruska irányába és támadja oldalba a 2. és a 3. hadsereget üldöző oroszokat. Komarovnál pedig József Ferdinánd herceg irányítása alatt ott maradt Auffenberg seregének egyharmad része (4 osztrák hadosztály) hogy megakadályozza az 5. orosz hadsereg esetleges előretörését. A terv jó volt de a győzelemhez 3 feltételnek muszáj volt teljesülnie. Először hogy Dankl 9 hadosztályával tudja tartani magát Lublin előtt a 13 és fél hadosztály erejű 4. és 9. orosz hadsereggel szemben. Másodszor hogy a főherceg 4 hadosztálya huzamosabb időn át feltartsa az 5. orosz hadsereg 11 hadosztályát és megvédje Auffenberg hátát. Harmadszor hogy a 3. és 8. orosz hadsereg fojtassa az üldözést a Wereszyca felé és nem vegye észre Auffenberg oldaltámadását. Ezeknek a feltételeknek egyike sem teljesült. A Monarchia seregei felsorakoztak Conrad tervének végrehajtására. Szeptember 3.-ára a 2. és a 3. hadsereg a Wereszyca mentén készen állt a védelemre. Auffenberg már csoportosította seregét a Rawaruska irányában intézendő támadáshoz míg a főherceg harccsoportja észak felé állt állásban. Azonban az oroszok nem követték Conrad tervét. Gnila-Lipa menti győzelmük után a 8. orosz hadsereg lassan nyomult előre a 3. hadsereg pedig észak-nyugat felé vonult hogy a Komarovnál vereséget szenvedett 5. sereget megsegítse. Ennek következtében Auffenberg támadása a 3. orosz hadsereg arcvonalát és nem oldalát érte. Auffenberg így – bár a főhercegtől kapott 1 osztrák hadosztályt – szeptember 7.-ig csak azt érte el hogy magára vonta az oroszok dühödt ellentámadásait. Ezalatt az idő alatt a megvert 5. orosz hadsereg visszafordult és a főherceg gyenge harccsoportja nem tudott ellenállni a jelentős túlerőnek így kénytelen volt visszavonulni. Dankl eleinte visszaverte az orosz támadásokat (ehhez megkapta azt a német népfelkelő hadtestet mely Nyugat-Lengyelország megszállásában részt vett) azonban jobbszárnyát idővel hátra kellett vonni. Conradnak ekkor vissza kellett volna vonnia csapatait a jobban védhető San-Dnyeszter vonal mögé ő azonban nem ezt tette. Auffenberg parancsot kapott arra hogy menjen át védelembe, Boroevicet utasította hogy indítson támadást előre, Böhm-Ermolli pedig azt a parancsot kapta hogy indítson támadást Lemberg felé. Szeptember 8.-án indították meg Boroevic és Böhm-Ermolli seregei az oroszok ellen a Wereszycán át. Böhm-Ermolli magyar hadtestei (temesvári budapesti) Lemberg közelébe jutottak. A jobbszárnyon az oroszok vereséget szenvedtek. Azonban a balszárnyon a Monarchia csapatai vereséget szenvedtek. A főherceg harccsoportja 9-re annyira visszaszorult hogy Auffenberg háta és oldala védtelenné vált. Ugyanezen napon az oroszok áttörték Dankl arcvonalát és jobbszárnyát megkerülték. Az 5. orosz hadsereg benyomult a főherceg hadcsoportja és az Auffenberg seregének arcvonala közötti résbe. Dankl seregét visszarendelte a San mögé. Auffenberg kénytelen volt seregét észak-északnyugat felé fordítani. Ennek ellenére Boroevic és Böhm-Ermolli csapatai folytatták a támadást, de a Lemberg felé való áttörés elmaradt. Conrad csak túl későn szeptember 11-én ismerte fel hogy nem tudja kivívni a győzelmet és hogy szükség van az általános visszavonulásra. A balszárny megrendült csapatait nem volt már ajánlatos a San-Dnyeszter mögött megállítani. Ezért az 1., 4. és 3. hadseregnek a Sanon túlra a Wisloka mögé kellett visszavonni, míg a 2. hadsereg a Duklai-hágóba – Magyarország védelme céljából – hátrált. A visszavonulás során az 1. és a 4. hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett. Szeptember 11.-én Galíciában Conrad 4 hadseregben 513 tábori zászlóaljat és 257 népfelkelő és menetzászlóaljat (4 hadseregben) és 2100 ágyút tudott szembeállítani az oroszok 824 zászlóalja és 2900 ágyúja ellen. Ez mutatja hogy az orosz túlerő szeptemberben  már érvényesült.  Ezért nem lett volna szabad Lembergnél döntő csatát kockáztatni. A Monarchia seregeinek legjava elpusztult. A csapatok 322 ezer katonát és 216 ágyút vesztettek, de még ennél is súlyosabb volt a morálban elszenvedett veszteség. Conrad vágyakozása a döntő csata után azt eredményezte hogy a Monarchia seregei egy ideig nagyobb offenzívára képtelenné váltak így az oroszok akadálytalanul indulhattak el Berlin felé (itt jegyezném meg hogy az oroszok is igen súlyos veszteségeket szenvedtek a harcokban).