Forradalom és ellenforradalom

(1848-49)

Metternich rendszere 1848-ban olyan válságot élt át amilyet Ausztria még nem tapasztalhatott.  (Metternich) Azóta hogy 1815-ben a Bécsi Kongresszuson megalapították a Szent Szövetséget – Anglia kivételével – Európa országaiban a reakciós uralkodók igyekeztek megőrizni hatalmukat. Ez alól Ausztria sem volt kivétel és itt Metternich az ügyes diplomata és Ferenc császár a középszerű uralkodó olyan rendszert honosított meg ami ízig-vérig reakciós volt. Ennek legjelentősebb támasza a császári-királyi hadsereg volt. Ausztriában ekkor alakult ki a hatalmas állami bürokrácia mely később megmentette a birodalmat. Ferenc császár  (I. Ferenc Ausztria császára) halála (1835) után egyre gyengébb lábakon állt a rendszer ugyanis az öttagú államkonferencia (Metternich, Franz von Kolowrat, Lajos és Ferenc Károly főherceg, valamint von Kübeck báró) szinte működésképtelen volt (létezett az ún. előkonferencia, ezen Metternich, Kolowrat és Lajos vett részt) mivel Lajos főherceg ingadozó természete és Kolowrat  (Kolowrat) törekvése hogy megakadályozzon mindent amit Metternich javasol szinte megbénították. Aztán 1848 januárjában a Szicíliai Palermo városában forradalom tört ki a nápolyi király ellen (aki 1820-ban már megadta az alkotmányt majd osztrák fegyveresek segítségével visszavonta) majd egyre másra követték az újabbak. De a fordulatot a februári párizsi forradalom hozta meg amely romba döntötte Lajos Fülöp polgárkirályságát. Metternich a párizsi Rocthildok révén értesült a hírről és valahogy úgy hatott rá a dolog mint Napóleon 1815-ös partraszállása. A Szent Szövetségből pedig csak a Romanovok és a Habsburgok közti szolidaritás maradt fent. Kossuth Lajos  (Kossuth) a magyar reformellenzék vezére pedig március 3-án a pozsonyi országgyűlésen követelte a reformtörvények elfogadását. Majd ugyanezen a napon Bécsbe látogatott és ott is lelkesítette az összesereglett tömegeket. Metternich felismerve a veszélyeit összehívta a tartományi gyűléseket hogy rendezze a nemesség sorait a forradalom ellen. Március 11.-én összeült a cseh tartományi gyűlés melyen nemcsak a tartományi autonómiát hanem a munkához való jog törvénybe iktatását követelték. Március 13.-án pedig az Alsó-Ausztriai tartományi gyűlés követte példáját Bécsben, a rendek háza előtt a tömeg népgyűlést szervezett és felolvasták Kossuth március 3.-i beszédének a szövegét. Az emberek alkotmányt követeltek mire a rendek a Burgba mentek hogy átadják a követeléseket a császárnak. A kivezényelt katonáság tüzet nyitott a tömegre (még Ferdinánd is beleszólt az ügybe mondván hogy nem engedi hogy a népre lőjenek) aminek következtében annyira feldühödött a nép hogy a katonákat vissza kellett hívni. Ekkor a központi hatalom összeomlott, meg se próbált ellenállni ha mégis megtette volna az könnyen jelenthette volna a dinasztia és a birodalom végét. 1848-ban minden 100.000-s lélekszámúnál nagyobb városban forradalom tört ki (Osztrák-Olaszországban 2 ilyen volt, Milánó, és Velence, Ausztriában a 400.000-s Bécs Csehországban Prága mintegy 100 ezer fővel és Magyarországon Pest-Buda hasonló nagysággal Prágához). A bécsi forradalom megmozgatta a Pest-Budai magyar diákokat is így a budai várban székelő helytartótanács követte a bécsi példát. Ezután Prága zárta a sort. A forradalmak oka az volt, hogy míg egyre nagyobbak lettek a városok és nőtt a munkanélküli tömegek száma addig nem voltak kapitalisták akik alkalmazhatták őket. Azonban ellenállhatatlan erejűvé a parasztság követelése a jobbágyság eltörlésére, tette. Így a parasztok kezdetben elfogadták a diákokat vezetőknek, akik azonban nem voltak felkészülve a felelősségre. Ezalatt Zsófia főhercegnő  (Zsófia főhercegnő) (Ferenc Károly felesége) vezetésével a Metternich-ellenes párt egyesült és lemondtatták a kancellárt. Ausztriában új liberális kormány alakult, (előszőr Kolowrat vezetésével aki azonban hamar lemondott majd, Anton Dobblhoff kormányfőségével, és amely alig rendelkezett hatalommal) mely meghozta a kívánt szabadságjogokat magukban foglaló törvényeket, ezalatt Magyarországon (mert hogy az osztrák kormány hatásköre nem terjedt ki a magyar szent korona országaira) az országgyűlés nem zavartatva magát a Pest-Budai radikálisoktól sietve dolgozta ki a Magyarországot modern nemzeti (a magyarok a lakosság 44%-át tették csak ki!) állammá alakító törvényeket melyeket Ferdinánd április 11-én szentesített, innen kapták az áprilisi törvények nevet. A magyarok nem törődtek a szlovákok május 10-i Liptószentmiklósi, a szerbek május 13-i Karlócai és a románok május 15-i Balázsfalvai gyűlésével sem. A forradalom tehát mindenütt győzött. Március 18-án Lombardia is fellázadt és a Szárd-Piemonti királysághoz fordult segítségért. Ekkor a Radetzky vezette osztrák csapatok visszavonultak a 4 nagy vár által alkotott ,,várnégyszögbe”. Galíciában a helytartó (Stadion gróf, akinek nevével még később találkozunk) hirdette ki a jobbágyfelszabadítást megelőzve a lengyel nemességet, Zágrábban pedig az új bán Johann Jellasic tette meg ezt függetlenül a magyar törvényektől és az országot Bécs fennhatósága alá helyezve. Április 25-én az uralkodó szentesítette Ausztria alkotmányát amely egykamarás országgyűlést hozott létre. Május 15-én visszavonták az áprilisi alkotmányt és ígéretet tettek az általános választójogra. Azonban 2 nappal később az udvar Inssbruckba menekült (éhezésre ítélve a bécsieket akik a császárváros fényűzéséből éltek). Magyarországon létrejött a felelős kormány melyet a liberális mágnás gróf Batthyány Lajos  (gróf Batthyányi Lajos) vezetett. Kossuth minél nagyobb függetlenséget akart elérni – akár a perszonáluniót is – így csak azzal a feltétellel támogatta a Piemont elleni háborút hogy a dinasztia segítséget nyújt Horvátország ellen. Ugyanakkor ’48 tavaszán amikor a dinasztia az létéért küzdött nemcsak az osztrák-németeknek és a magyaroknak hanem a horvátoknak és a cseheknek is mindet megadott. Majna-Frankfurtban összeült az előparlament mely többek közt a német egység ügyét is tárgyalta. Végül határozatot hoztak ('48 őszén) hogy csak olyan állam léphet az egységes Németországba mely tisztán német (tehát Ausztria német magva). A birodalom egysége is már egy hajszálon függött, és csak a birodalmi bürokrácia (amely továbbra is szorgalmasan gyártotta a papírhegyeket) tartotta életben. Ugyanakkor Frankfurt mögött egyre kevésbé álltak népi erők (hadsereg meg pláne nem) és már a nyár végén porosz csapatok védelmezték. Június elején (Prágába) a cseh nemzeti vezetők összehívták a szláv kongresszust. Június 12.-én a helyőrség provokáló magatartása miatt felkelés tört ki, az egyetemi diákok és a munkások (tehát szintén a "csehszlovák" radikálisok) pár napig helytálltak de utána a csapatok parancsnoka Alfred Windisch-Grätz herceg  (Alfred Ferdinand Windisch-Grätz herceg) kegyetlen módszerekkel ,,állította helyre a rendet” (a katonaság sortüzével, a történethez hozzá tartozik hogy Windisch-Grätz feleségét, halálos lövés érte). Radetzky pedig győzött Itáliában megmentve Osztrák-Olaszországot. A Kommunista Kiáltvány (ez elsősorban nem a feudális uralkodóknak, hanem az ellenük harcoló burzsoáziának üzent hadat) mindössze pár héttel a márciusi forradalmak előtt jelent meg, és bár a proletariátust legyőzték a burzsoáziát már nem hagyta el a félelem. Bekövetkezett a radikálisok és a mérsékeltek szakítása. . A többség a forradalom lezárása és a rend megszilárdítása mellett volt. Ennek sok oka volt. Európában mindenütt (kivéve Franciaországot) a hadsereg a reakciót támogatta, a mérsékeltek pedig csak alkotmányt és pár polgári szabadságjogot követeltek, így mikor (látszatra) megkapták azokat az ellenforradalom mellé álltak (hogy legyőzzék a proletariátust) A július 19-én kinevezett új kormány Anton Doblhoff kancellár Johann Philipp von Wessenberg báró, külügyminiszter, Alexander Bach ügyvéd, igazságügy miniszter tagjai olyanok voltak akik márciusban még a barikádoknál harcoltak az abszolutizmus ellen, most azonban már középen voltak a radikálisok és az udvar között. Ezek az emberek elég széles polgári bázissal rendelkeztek az ellenforradalom számára. Az udvar eközben visszatért Bécsbe hogy az október 6-i forradalom (ezúttal már a munkásoké) elől a morvaországi Olmützbe meneküljön. A bécsi forradalom már nem számíthatott semmilyen támogatásra, ugyanis a liberálisok nem támogatták a radikálisokat. Az osztrák-németek még mindig reménykedtek abban, hogy a frankfurti parlamenttel elérnek valamit, de a forradalmi Német-Ausztria már Bécsre korlátozódott. A birodalom szláv népei (Palacky befolyása alatt) folytatták tanácskozásukat, és egyértelműen a Monarchia mellett foglaltak állást (ekkor hangzottak el Palacky híres szavai: ,,Ha Ausztria nem létezne már évszázadok óta, Európa sőt az emberiség érdekében ki kéne találni." - utalt ezzel a pángermán és pánszláv politika között örlődő kisebb népek helyzetére, azaz az osztrák misszióra). Megkezdődött az ellenforradalom, amelyet Zsófia főhercegnő ( Ferenc Károly főherceg felesége) vezetett. Támogatták őket a katonák: Windisch-Grätz a prágai sortüzek vezénylője, Radetzky aki augusztus 8-án fegyverszünetet kötött, és később Felix Schwarzenberg herceg is. A magyarok már nyílt harcban álltak a szerbekkel (a június 12-i Karlócai összecsapás óta) és Jellasic bán horvát serege is támadásba lendült (szeptember 11). Jellasicot azonban megverték és Bécshez hátrált ahol csatlakozott a helyőrséghez. 3 hét alatt a császárvároshoz csoportosították Windisch-Grätz csehországi hadseregét majd október 30-án Schwehat mellett megverték a magyarokat, másnap Bécs megadta magát. Ezzel Ausztriában helyreállt a "rend". Immár nem tűnt nehéz feladatnak az abszolutizmus újjáélesztése: a velencei Szent Márk Köztársaság nem volt jelentős ellenfél, és bár Magyarország még harcolt, de remélhető volt, hogy a nemzetiségek segítségével térdre kényszerítik. Egyelőre nem lehetett teljesen visszatérni a ’48 előtti rendhez ezért szeptember 7-én Ferdinánd kiáltványa adta hírül a jobbágyfelszabadítást. Ez azt jelentette hogy a jobbágyság megkapta amit akart így már nem támogatta a forradalmat. Bach ekkor már a rendre és a törvényre hivatkozott, ha visszaemlékszünk akkor világosan látjuk hogy Metternich aki ellen Bach nemrég még hadakozott szintén valami ilyesmit mondott nem is egyszer. A Doblhof-kormányt menesztették, a kancellár a fent említett Schwarzenberg lett.