A Deák-párt kormányai, (1867-1875)

 ,,Nem hiszem, hogy e javaslat életbe léptetése (a dualizmusé) alkotmányos önállóságunkat megsemmisítené”

(Deák Ferenc)

,,Én e tényben a nemzet halálát látom….Ne vidd azon pontra a nemzetet melyről többé a jövőnek nem lehet mestere”

(Kossuth Lajos)

Az öreg Deák Ferenc

A kiegyezés után 1869-ben tartott választásokon a Deák-párt szerzett magának relatív többséget. A pártnak le kellett vonnia a következtetést hogy a hatalom megtartásához erős kormánypártot kell megszervezni. Az 1874-es választójogi törvény korlátozó rendelkezései pont azt a célt szolgálták hogy az alsó rétegeket kizárják a politikából. A kormánypárt megszervezése azonban jóval bonyolultabb feladatnak tűnt. 1868 után Deák visszavonult a közéletből a kormányzást Andrássy Gyulának engedte át. Deák azonban még visszavonulása előtt, Eötvös Józseffel (aki már ’48-ban is miniszter volt) megalkotja a nemzetiségi törvényt a maga librális-fair play szellemében. A nemzetiségi törvény (1868) kimondta a magyar állam területi integritását (sérthetetlenségét) emellett a nemzetiségeknek lehetőséget adott hivatalok szerzésére, nyelvhasználatra, és kultúrájuk fejlesztésére valamint autonómiára. Sajnos e figyelemre méltó törvényt bár elfogadták (igen nehezen) de soha nem hajtották végre.

Az Andrássy-kormány

(1867-1871)

Mint fentebb szóltam Deák visszavonulása után a róla elnevezett Deák-párt (245 képviselő) vezetését Andrássy Gyula vette át. A párt társadalmi bázisát a kiegyezés párt polgárságon és a középnemességen túl a konzervatív főnemesség és a főpapság adta. Azonban eltérő érdekeik miatt hamarosan repedések kezdtek jelentkezni a hevenyészetten összekovácsolt szövetség falán. Velük szemben a főleg protestáns középnemesi bázissal rendelkező Balközép (116 mandátum) helyezkedett el amely ugyan elfogadta a kiegyezést azonban de úgy gondolta hogy jobb kompromisszum lett volna elérhető. Vezetőjük Tisza Kálmán az ún. bihari pontokban fejtette ki pártja politikai programját. Ennek értelmében, önálló hadsereget, független pénz és kereskedelemügyet követelt, tehát a kiegyezés másik alternatíváját vázolta fel. A dualista berendezkedés legnagyobb ellenségének a Madarász József vezette szélsőbal bizonyult – később Országos 48-as, majd függetlenségi párt – mely nem képviselői számának (38) hanem tömegbázisának köszönhette politikai súlyát. Azonban vezetőik nem tudták elérni hogy –bár szimpátiáját kifejezve – Kossuth el ne határolja magát tőlük. A 48-as párt célja az ország Ausztriától való teljes függetlenítése (és a dualista rendszer felszámolása) és demokratizálása volt (csak az volt ezzel a gond hogy az általános választójog és a német kultúra és szuronyok támogatásának elvesztése mellett képtelenség lett volna Magyarországot mint nemzet- államot fenntartani mint ahogy akarták). A dualizmus első nyolc évében a Deák-párt adta a kormányokat így értelemszerűen a kiegyezés híveire hárult a törvényhozó munka.  Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt került sor a hitelbank megalapítására az ipartörvények jelentős részének megalkotására, a MÁV állami tulajdonba vételére és a később meghatározó iparvállalatok és bankok alapítására.

Gróf Andrássy Gyula Magyarország miniszterelnöke(1867-1871) majd közös külügyminiszter, a kiegyezés egyik élharcosa

A modern jog alkotás az igazságügy-miniszter Horváth Boldizsár nevéhez fűződik. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elválasztása ugyan nem sikerült de Magyarország megszabadult a feudális jogelemek nagy részétől (ugyanakkor megmaradtak a hatalmas több százezer holdas nemesi latifundumok és hitbizományok, a nemesi érdekek pedig még mindig domináltak, a századforduló végén a Szerbiával való kereskedelem virágzott, de hogy a nemesek hatalmas többletjövedelemre tehessen szert, megtiltották a szerb hús behozatalát, pedig ez alkotta a Monarchia húsbehozatalának döntő többségét). 1868 decemberében elfogadták a népiskolai és a nemzetiségi törvényt. Előbbi megalkotója Eötvös József volt. Ez kimondta hogy minden 6 és 12 év közötti gyerek köteles elemi iskolába járni, intézkedett az állami iskola felügyelet felállításáról és hogy minden gyerek a saját anyanyelvén tanulhasson (ez utóbbi rendelkezést fokozatosan leépítették). Az 1869-es választások voltak hivatottak ara hogy megmutassák hogy az emberek elismerik a kiegyezést és támogatják a Deák-párt politikáját. A választásokon a Deák-párt megtartotta az abszolút parlamenti többséget. A győztes párt a szavazatok 59%-át szerezte meg a jelentősebb ellenzéki párt a Tisza Kálmán vezette Balközép 27%-ot kapott. Hogy az embereket érdekelte a választás azt mutatja hogy a szavazásra jogosultak 73,37%-a voksolt. Andrássy eközben 1871-ben a közös külügyminisztériumba távozott.

,,Az ördög a ti vezéretek nem én”

(Deák Ferenc)

A Deák-párt és a Balközép egyesülése

A következő években úgy tűnt hogy az eddig stabil pártrendszer felbomolhat. Az országgyűlési pártok keresték a helyüket. Új pártok jöttek létre. A Balközépből kiválók új pártot hoztak létre Reformpárt néven mely a kiegyezést kevésbé elítélő programot hirdetett meg. A Deák-pártot is megpróbálták átalakítani, a párt konzervatív tagjai megpróbáltak megszabadulni a pártban többségben lévő liberálisoktól. Azonban ezek a kísérletek egészen a Deák-párt és a Balközép 1875-ös egyesüléséig eredmény nélkül

maradtak.

Tisza Kálmán a ,,szürke generális”

A Dualizmus kori Magyarországon sajátos jelenség volt hogy a pártok (azaz a kormánypártok) vezetői maguk a miniszterelnökök voltak. Így az 1872-ben a miniszterelnöki széket elfoglaló Lonyay Menyhért jogosan érezhette hogy elődje nem adja át neki teljes mértékben a kormányzást. Ezért a választásokon arra törekedett hogy hozzá közel álló politikusokat jutasson mandátumhoz. A kormánypárt egységét bontotta az is hogy sokan a konzervatív és egyházi szervezkedés hatására úgy vélték hogy meg kell erősíteni a párt liberális jellegét. A Balközépben egyre jobban megerősödött az a Ghyczy Gyula vezette irányzat  mely szerint a Balközépnek nem a Szélsőballal hanem inkább a Deák-párttal (vagyis annak liberális elemeivel) kéne összefognia. Azonban nemcsak a Deák-párt és a Balközép élt át válságot 1872-ben hanem a kiegyezést elutasító Szélsőbal is. A Madarász József vezette a kiegyezést mereven elutasító frakció került vitába az emigrációból visszatérő politikusok elsősorban az Irányi Dániel vezette a perszonáluniót elfogadó csoporttal. Az 1872. januári pártértekezleten Irányiék nem tudták a párthíveket mozgósítani ugyanakkor sikerült elfogadtatniuk a perszonálunió mellett a kor legdemokratikusabb követeléseit is, például az általános választójogot a pártprogram részeként. Ugyanakkor a pártok szembenállását növelte hogy a kormánypárt 1870 óta vagyis amióta elfogadták a törvényhatósági törvényt mindent megtett hogy kezébe vegye a kormányhatóságok irányítását, nem utolsósorban azért mert ezek bonyolították le a választásokat. Nem sokkal az 1872-es választások előtt a kormánypárt beterjesztett egy javaslatot a választási rendszer megreformálására, részben az eddigi tapasztalatok alapján változtatta meg az 1848-as szabályozásokat (nem feledkezhetünk meg arról, hogy akkor külön szabályozták a szűkebb értelemben vett magyarországi és külön az erdélyi választásokat), részben modernizálta a cenzus rendszert, szinte teljesen adóalapra helyezve azt. Az 1875-ös választáson az új ,,Szabadelvű Párt” nyert és megkezdődött Tisza Kálmán 15 éves uralma. Ugyanakkor az ellenzék nem minden alap nélkül vélhette azt hogy a javaslat közvetlenül a választások előtti elfogadása, valamint az, hogy a tervezet a képviselőházi ciklusokat háromról öt évre emelné, a kormányon lévők hatalmát akarja stabilizálni. Ezért a korszakban először obstrukciót kezdett és elérte hogy a képviselőház feloszlatásáig nem fogadták el a törvényjavaslatot. Ezzel bizonyította hogy figyelembe kell venni a véleményét. Még az év során megbuktatták Lónayt, s őt követően tulajdonképpen tényleges vezető szerepre igényt nem tartó politikusok álltak a kormány élén. Lónyai hívei a párton belül frakciót alakítottak ugyanakkor a Balközépben a Ghyczy vezette csoport kilépett a pártból hogy Középpárt néven a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt egyesülésének szükségességét hangsúlyozza. Abban hogy ezt a gondolatot mind a Balközép mind a Deák-párt többsége elfogadta nagy jelentőséggel bírt, a ’70-es évek elejének gazdasági és pénzügyi válsága. Úgy gondolták hogy az állam pénzügyeinek rendezésére, erős és egységes kormánypártra van szükség. Ezen kívül a Balközép erőskezű vezetője Tisza Kálmán jól ismerte fel hogy az erőskezű vezetőket felmutatni képtelen Deák-pártnak (Eötvös 1871-es halála és Deák visszavonulása óta) hozzá hasonló erélyes vezetőre van szüksége (és hogy csak úgy kerülhet hatalomra pártja ha támogatja a kiegyezést). Így alakult meg a két párt többségének a fúziójából 1875-ben az ún. Szabadelvű (vagy liberális) párt mely 30 éven át megkérdőjelezhetetlenül uralta a magyarországi politikai életet. Az emigrációban élő Kossuth azonban éles szeműen rávilágított a Szabadelvű párt valódi céljaira: ,,Minden kigondolható politikai pártelnevezés közt éppen a Szabadelvű cím az, amely az e párt által támogatott kormányzati rendszerrel a legkiálltóbb ellentétben áll”. Ám ez nem tűnt fontosnak amikor az 1875-ös választásokon a Szabadelvű párt 333 mandátumot szerzett, (míg az ellenzéknek összesen csak 60-ra tellett) így biztosítva az erős parlamenti többséget. Még a fúzió előtt elfogadta az országgyűlés a választási törvényt. Ebben benne volt az is hogy adóhátralékkal rendelkezők nem szavazhattak.

Tisza Kálmán kabinetje

(1875-1890)

 Miután nem volt vetélytársa Tisza Kálmán akadálytalanul foglalhatta el a miniszterelnöki bársonyszéket (a belügyminiszterivel eggyütt). Tisza 15 éven át töltötte be Magyarország miniszterelnökének tisztségét. Ez elsősorban annak a kiterjedt választási gépezetnek volt köszönhető melyet azért hoztak létre hogy biztosítsák a lakosság nagy észét kitevő (akkori terminológia szerint) nemzetiségeket kiszorítsák a politkából és biztosítsák a magyar dzsentri uralmát még a magyar szavazók felett is (tehát a parasztok nem kaptak választójogot). Tisza a kálvinista főúr nem is gondolt a választójogi cenzus enyhítésére. Munkatársaiul olyan odaadó és hűséges hivatalnokokat választott akik szó nélkül követték parancsait. Nem hiába nevezte őket a köznyelv ,,mamelukoknak”. A miniszterelnök olyan tekintélyelvű ,,urambátyám” stílusban irányította pártját hogy nem véletlenül kapta a ,,szürke generális” nevet. Tisza fő belpolitikai feladatának a közigazgatás ésszerűsítését és a jogrendszer reformját tekintette. Alatta került sor a megyei önkormányzat hagyományos szerkezetének megtörésére és a központi hatalomnak való alárendelésére. Tisza a legfontosabb pozíciókba saját híveit ültette. Az Ausztriával folytatott gazdasági kiegyezési tárgyalások félsikereket hoztak, a legfontosabb az Osztrák Nemzeti Bank Osztrák-Magyar Bankká történő átalakítása volt. A stabilitás fenntartásában jelentős szerepet játszott hogy a megyei önkormányzatok és a saját törvényhatósággal rendelkező városok országgyűlési küldöttjeinek a felét nem választották hanem a legtöbb adót fizetők (virilisták) közül jelölték. A virilizmus a vagyonon alapuló politikai tekintély uralmát jelentette a megye fölött. 1881-ben ismét felállításra került a csendőrség. 1878-ban lépett életbe a Csemegi-kódex. Egy évtized alatt sikerült rendezni az államadósságot a pénzügyi igazgatást és az iparűzést. 1881-ben életbe lépett az a törvény mely 15 évre adómentességet biztosított olyan cégeknek amelyek az országban eddig nem forgalmazott árúkat állítottak elő. Ekkor az agrárpolitikában érdekeltek szövetséget hoztak létre hogy elérjék védővámok bevezetését és a magyar mezőgazdaság védelmét. Azonban ez a törekvés szemben állott a kormány merkantalanista (kereskedelmi) politikájával és az így megszülető agrárius-merkantil ellentét sokáig éreztette hatását a politikában. 1867-ben kimondták a zsidók politikai és jogi egyenlőségét habár ez nem szüntette meg az antiszemitizmust. Azonban a zsidók még így s jól jártak mert a vezető tőkések közülük kerültek ki. A zsidókról még annyit hogy lelkes magyar nacionalistákká váltak és bizonyítandó a ,,magyar nemzetállam” iránti hűségüket még a dzsentrinél is sovinisztább politikát képviseltek. Az Európában ekkor reneszánszát élő zsidóellenesség Magyarországon is megjelent még pedig az 1884-ben alapított Antiszemita pártban. Ez a párt akármilyen elveket is vallott (és tény hogy ezek nem voltak toleránsak) de mégis jelentős volt mert az 1881-ben Apponyi Albert által alapított Mérsékelt Ellenzékkel együtt már olyan pártot képviselt mely nem a közjogi (a Monarchia két államának egymással való viszonyával foglalkozót) alapon szerveződött. Az 1868-ben megalakult Általános Munkásegylet mely bebizonyította hogy a kis számú magyarországi proletár nem közömbös a politika iránt. Bár ez a párt sem közjogi alapon szerveződött (a munkásság internacionalista politikát folytatott mivel Marx és Engels azt hirdette hogy minden proletár nemzetiségtől függetlenül közös harcban kell hogy egyesüljön a burzsoázia elleni harcban és a hatalom megszerzésében) de a Monarchia nemzeti ellentétei miatt itt sem lehetett teljesen kizárni a nemzetiségi kérdést. 1876-ban Frankel Leó ujjászervezte a pártot Nemzetválasztók Pártja néven, a párt 1880-ban az Általános Munkáspárt 1890-ben pedig a Magyarországi Szociáldemokrata párt nevet kapta. A szocialisták és a közjogi ellenzék a ’80-as évek végére egyre inkább kikezdték a Tisza-kormány tekintélyét. Az ellenzéki csoportok a nemzeti érzést használták fel hogy véget vessenek a miniszterelnök uralmának. Erre kínált lehetőséget a ,,véderő-vita”. A kormány 1888 végén javaslatot terjesztett be arról hogy a közös hadseregnek juttatandó tíz évenkénti újonclétszámot évenként ,,jutalék” formájában adják meg. Az ellenzék a honvédségi keret feltöltését látta veszélyben és a törvény ellen foglalt állást. Azonban ennél jóval nagyobb felháborodást keltett (különösen a nemzetiségek körében mert nem volt elég hogy meg kellett tanulniuk magyarul most már a német nyelvet is tudniuk kellett használni) hogy a tiszti vizsgát ezentúl német nyelvtudáshoz kötötték. Mikor 1889 januárjában a kormánypárti ,,szavazógép” elfogadta a javaslatot az ellenzék tömegtüntetéseket szervezett. Tisza nem sokkal ezután módosította a javaslatot azonban ekkor az uralkodó fejezte ki bizalmatlanságát. Bár a törvényt elfogadták Tisza tudta hogy a lemondást nehezen kerülheti el. Egy 1875-ös törvény szerint mindazok a magyarok elvesztik állampolgárságukat akik 15 év után nem kérik ennek megújítását. Mindenki arra várt hogy mit tesz az emigráció legnagyobb és egyben utolsó alakja Kossuth Lajos. Mint várható volt mély felháborodással utasította el a kérvényezést. 1890 márciusában a kérdést az uralkodó elnökletével tartott minisztertanácson tárgyalták meg. Tisza az állampolgárság fenntartása mellett foglalt állást azonban minisztertársai leszavazták. A bizalmatlanság hatására Tisza benyújtotta lemondását és amikor az uralkodó ezt elfogadta a ,,nemzeti ügy” védelmében tett gesztusáért a nép szimpátiájától kísérve vonulhatott háttérbe. Valóban csak háttérbe és nem vissza, 1902-ben bekövetkezett haláláig a magyar politika ,,szürke eminenciása” maradt.