A kiegyezés teljesen átalakította az osztrák birodalmat. Államszerkezetileg a birodalom dualista állammá alakult, ami két központoságot (Pest-Buda, 1873-tól Budapest és Bécs) valamint a két fél (Ausztria és Magyarország) közti paritás (egyenlőség) elvét rejtette magában. A két állam független volt egymástól, kifelé azonban egységes birodalmat alkottak, közös volt a külképviselet a vámegyezmények stb. Ekkor a birodalom 670 ezer négyzetkilóméter területű volt. A lakossága 40 millió fő körül mozgott (megközelítőleg a magyarok a népesség 1/5-dét a németek 1/4-ét tehát 20 illetve 25%-ot tettek ki). A kiegyezés értelmében (1869-es egyezmény) a Katonai Határőrvidék Magyar- és Horvátországhoz került, 1881-re sikerült befejzni a polgárosítását és visszacsatolni a megyerendszerbe. A közös államvitel egyedi volt. Nem akadt addig példa rá a történelemben. Deák "perszonálúniónak" nevezte bár ezen mást értett mint ma. Reálúniónak sem nevezhető, mivel nem volt közös országgyűlés és kormány. Az egyezmény a Pragmatica Sanctió és a '48-as áprilisi törvények alapján született. A két szuverén államot a közös ügyek (közös had- pénz- és külügy) az uralkodó személye és a közös vámterület (1892-től a közös pénznem a korona), valamint a súlyok, mértékek stb. kapcsolták össze, ezenkívül az Osztrák-Magyar Bank, mely a Monarchia állami bankja volt (1878-tól). A kiegyezés meghozta Ferdinánd (és Ferenc Károly) lemondásának, valamint Ferenc József trónralépésének a törvénybe iktatását. A közös ügyek közül a legfontosabb (mármint Ferenc Józsefnek) a külügy közössége volt, mivel ebből következett a közös védelmi kötelezettség tehát a hadügy, ennek fedezésére pedig a közös pénzügy. Mint említettem a kiegyezés nem a két birodalomfél megállapodása volt, hanem a császár (a magyar király) megeggyezett a magyar nemességgel. Két különálló kiegyezési kiegyezési törvény született, Ausztriában a decemberi alkotmányos rendelkezések keretében (melynek része volt, a birodalmi képviseletről, az állampolgárok általános jogairól, a kiegyezésről, bírói hatalom szabályozásáról szóló törvény, illetve a közigazgatás és a végrehajtó hatalom viszonyáról szóló alaptörvény). Ausztriában ez a Febrúári Pátens kiegészítéseként jelent meg. A választójog esetében megmaradt, a választási geometria, csupán néhány változtatáson esett át (1873-tól közvetlen választás, 1882-ben kiterjesztés, 1896-ban az ötödik népképviseleti kúria felállítása) amíg 1907-ben létrejött az általános, egyenlő és titkos választójog. Fennmaradtak a koronatartományok is (Stájerország, Krajna, Karintia, Tirol...) és ezek hatáskörét állandóan tágították. Magyarország esetében több kiegyezési törvény is született, de összefoglalt alkotmány nem (csak annak részei külön-külön). A választójog megmaradt a '48-as szinten és Nagy-Magyarország összeomlásáig érvényben maradt. Az országgyűlés és a Reichrat kétkamarás volt, választott alsó és kinevezett felsőházzal. Közös kormány nem jött létre, ahogy közös parlament sem, ehelyett Deák a delegációk intézményét javasolta. A delegációkat évente választotta meg a magyar parlament és a Reichrat, tagjaik újraválaszthatóak voltak. Létszámuk 60-60 fő volt. A közös miniszterek (elvileg) felelősek voltak a delegációknak, és ha ezek úgy látták a miniszter köteles volt megjelenni előttük, és számot adni politikájáról. Azonban ez se volt sokra jó mivel ha valamelyik delegáció kifogásolta a miniszter politikáját annak nem lett következménye. Így végső soron az uralkodó döntött (őt azért befolyásolta a két kormány, pl. 1896-ban Kálnoky külügyminiszternek azért kellett lemondania mert beavatkozott az anti-klerikális magyar politikába, és Bánffy Dezső miniszterelnök követelte eltávolítását). A delegációk egyetlen fontos feladata a költségvetés terén jelentkezett. A közös pénzügyminiszter terjesztette elő a költségvetési javaslatot, a delegációk pedig megvitatták, ha elfogadták a két parlament vita nélkül elő kellett hogy teremtse a pénzt. Ha a delegációk nem tudtak megegyezni külön tanácskoztak és szavaztak. A közös kormányt tulajdonképpen a közös minisztertanács jelentette. Ennek tagja volt a két miniszterelnök (akiket az uralkodó nevezett ki) a közös miniszterek, a vezérkari főnök (esetleg egy Habsburg főherceg). Ha az uralkodó nem volt jelen a közös minisztertanácson, akkor a külügyminiszter helyettesítette elnöki posztján (a külügyminisztert tartották a legtekintélyesebbnek, így nem csoda ha Andrássy erre a posztra pályázott). A kormányok nem ellenőrízhették a közös miniszterek tevékenységét, maximum az uralkodót befolyásolhatták (amit meg is tettek). Az államforma parlamentáris monarchia volt mindkét államban (Ausztriában ott volt a 14§ mely a "parlament nélkül kiadható" rendeletekkel igen széles jogkört hagyott a császárnak). A birodalom - bár a paritás elve érvényesült - kifelé egyközpontú (Bécs) a dinasztikus abszolutizmus általl összetartott állam volt. A Monarchia két fele vámúnióra lépett, megújítva Bach 1850-es rendelkezését. A tíz évenként megújítandó gazdasági kiegyezés része volt még a kvóta (a közös költségek viselésének aránya, előszőr 70-30% Ausztria-Magyarország viszonylatban, majd 64-36). A gazdasági kiegyezés 10 évenkénti megújítása mindig óriási viharokat kavart, a két fél gátlástalan üzletemberként úgy tüntette fel magát, mintha a kiegyezés nyomorba taszítaná míg a másik fél meggazdagszik. Olyan volt ez mint a császári Németországban a 7 évenkénti újoncmegajánlás, rendre az állam alapjai kérdőjeleződtek meg. Ha a két országgyűlés általl kiküldött kvótabizottságok nem tudtak megegyezni, a döntés az uralkodót illette. A hadsereg terén szintén az uralkodó jogai domináltak. Ő volt a legfelsőbb hadúr. A parlamentek csak annyi befolyást gyakorolhattak a dolgok menetére, hogy megajánlhatták az újonclétszámot (ezzel lehetőséget adva az alkudozásra) A hadsereg vezényleti nyelve a német maradt (az ezredekben megvolt a kiképzés során használt legénységi anyanyelv) és ez szintén nagy vitákat kavart. A jelvények helyzete hasonló volt. Az ilyen és efféle dolgokból nagy botrányok keletkeztek, de tulajdonképpen az egész szőrszálhasogatás egy gondból eredt. A magyarok nem ismerték el a birodalom tehát a "reich" létezését és "közös monarchiáról" beszéltek. A dualista kiegyezés a németeken és a magyarokon kívül a lengyeleknek kedvezett. A lengyelek kisebbségben voltak Galíciában, ennek ellenére jelentős befolyásuk volt. A századfordulón a lengyelek a birodalmi lakosság kb. 8%-át tették ki (Ausztriában 15-16%) így az osztrák kormányok, hogy biztosítsák maguknak a többséget a Reichratban autonómiát adtak Galíciának (később tárca nélküli lengyel minisztert is kineveztek). Erdély és Horvát-Szlavónország pedig Budapest ellenőrzése alá került. A magyar kiegyezési törvényeket külön részben mutatom be (archív forrás!).