Schmerlinget Belcedri követte az államminiszteri székben, aki újra a föderalizmus húrjait kezdte pengetni. Belcedri feloszlatta az erdélyi országgyűlést, és újat választottak ezzel is szimbolizálva a hajlandóságot a kiegyezésre. A Febrúári Pátenst felfüggesztették azzal az indoklással, hogy nem, lehet érvényben Ausztriában mikor Magyarországgal éppen a módosításáról tárgyalnak. A Reihcratot szintén szétzavarták, ennek mind a nemesség mind Ferenc József örült. Azonban Schmerlingnél Belcedri sem tudott jobbat ajánlani, csak a kivárási politikát. Schmerling a Februári Pátens, míg Belcedri az Októberi Diploma elfogadását várta a magyaroktól. Azonban azok erre nem voltak hajlandóak, makacsúl követelték az áprilisi törvények visszaállítását, felelős kormánnyal és csak azokkal az engedményekkel melyeket ők adnak. Deák úgy próbálta elfogadhatóvá tenni a felelős kormányt, hogy körvonalazta az  egyezséget melyet az elfogadtatatott volna az országgyűléssel. 1866. tavaszán Belcedri elhalasztotta a megegyezést, remélve hogy a Poroszország elleni győztes háború úgyis feleslegessé tenné azt. A Habsburg diplomácia teljes csődjét jelezte a porosz-osztrák háború. Mennsdorf és Esterházy semmilyen külpolitikának nevezhető elképzeléssel sem tudtak előállni, leszámítva Ausztria jogainak követelését, és hogy szövetségesek szerzése érdekében nem tesznek semmilyen engedményt. A cárt nem békítették meg, a "forradalmi" III. Napóleonnal való eggyütműködést lehetetlennek vélték, Olaszország pedig nem kapta meg semlegességért cserébe Velencét. A régi Ausztria értelmetlen öngyilkosságot követett el. Az osztrák vezetők legalább annyira féltek a győzelemtől, mint a vereségtől, ha ugyanis győznek az Nagy-Németországot jelent, ami az osztrák nemesség gyengülését hozná. Esterházy jól fogalmazta meg álláspontjukat: ,,Gyűlölöm ezt a háborút. Akár győzünk, akár nem Ausztria soha nem lesz már a régi." Az utolsó pillanatban mikor az olaszok már szövetségre léptek a poroszokkal az osztrák vezetők mégis felkínálták Velencét az olasz semlegességért cserébe. Az olaszok ezt azonban elutasították. Így június 12-én a francia semlegesség biztosítására (amit nem állt szándékban Napóleonnak feladni), megígérték hogy győzeleme esetén is átadják Velencét, a Rajna-vidéken pedig francia protektorátus jöhet létre. Így Közép-Európa vezető hatalma, még a háború előtt lemondott pozíciójáról. A hadvezetés terén Ferenc József megint mellé fogott. Albrecht főherceg hírnevét (mint a császári család tagjáét) nem lehetett kockára tenni egy esetleges vereséggel. Így visszahívták Csehországból, és Velencébe küldték, mivel feltételezték, az olaszok gyors vereségét, míg a poroszok elleni győzelmet kétségesnek ítélték. Így is lett. A Benedek Lajos parancsnoksága alatti fősereg július 3-án döntő vereséget szenvedett Könnigrätznél, míg Albrecht 20-án legyőzte az olaszokat Custossónál. A vereség után azonban Bismarck -igen meglepően - békét ajánlott. Erre nyomós okai voltak: előszőr is III. Napóleon franciái, a cár is követelőzni kezdett, ráadásul Bismarck tudta, a Habsburg Monarchia a maga dualista formájában a legnagyobb akadálya lehet egy Nagy-Németországnak, mely ellehetetlenítette volna a porosz junkereket. Ferenc József pedig birodalmát féltve kapva-kapott az ajánlaton. Így 1866. augusztus 23-án megkötötték a Prágai békét, melyben Ausztria elveszette németországi befolyását (létrejött az Észak-Német Szövetség porosz vezetés alatt, Poroszország annektálta Ausztria szövetségeseit), és Velencét de megmaradtak örökös tartományai. Az 1866-os háború után Ausztria "beteg emberré" vált, és kétségtelenül a nagyhatalmaktól függött (olyan helyzetben volt mint Franciaország melynek segítségre volt szüksége hogy független maradjon). A Habsburg Monarchia nagy kérdése a következő volt: Hogyan maradjon nagyhatalom aközben hogy a császár minnél többet meg tart hatalmából? A Dualizmus ezt próbálta biztosítani. Azonban 1900-tól ez már nem volt járható út, a birodalom pedig csak úgy maradhatott fenn ha népei támogatását elnyeri. Paradoxon volt azonban, hogy a lengyelek németek és magyarok hegemóniája nem tudta a helyzetet stabilizálni, a szláv népek pedig egyedül képtelenek lettek volna legyőzni a dualista uralkodó népeket. A megoldás egyszerű volt, demokratizmus és igazságozság. Ez azonban csak néhány kivételes ember szívében élt. Ezért bukott meg a Habsburg Monarchia. A magyarok voltak a grancia Bismarck számára Nagy-Németország ellenében. Így támogatta a dualizmust. A dualizmus kiépítése egyelőre megakadt. Mikor aláírták a prágai békét Ferenc József (aki előzőleg engedékenynek mutatkozott) visszautasította Andrássy Gyula (Deák társa a kiegyezés előkészítésében) követeléseit, amelyek így is a háború előtti ponton voltak. Belcedri elkezdett terveket szőni a birodalom főúri föderalizmus alapján való átalakítására. A német többségű tartományi gyűléseket feloszlatták, a választási geometriát pedig úgy módosították, hogy konzervatív szláv többség alakuljon ki. A szlávokat klerikálisnak és konzervatívnak tartotta, ez igaz is volt, egészen míg a szlávok éretlenek maradtak. 1866. októberében Ferenc József Ferdinánd von Beust bárót, addigi szász miniszterelnököt nevezte ki külügyminiszterré, ezzel is demonstrálandó a revánspolitikát. Beust támogatta a kiegyezést, így ő lett osztrák részről a dualizmus megteremtője. Tudta, a magyarok elégedetlenségének csillapítása nélkül nem lehet büntetőhadjáratot vezetni. Ez pedig csak úgy lehetséges ha Magyarország megkap mindent amit akar. A gondolatmenet azonban hibás volt. Beust beleszólást engedett a németek és a magyarok számára a birodalom ügyeibe. Ezek azonban nem voltak hajlandók Poroszország ellen hadakozni, a németek a német nemzetállam miatt, a magyar pedig tudták: sikerüket Bismarck győzelmének köszönhetik. Belcedri folytatta az előkészületeket terve megvalósításához, de eközben a magyar vezetők már Bécsben jártak és megegyeztek Ferenc Józseffel. Miután meggyőződött róla hogy a magyarok nem veszélyeztetik a külpolitika és a hadsereg terén élvezett hatalmát, áldását adta a kiegyezésre. 1866. decemberébe horvát küldöttség érkezett Bécsbe, felajánlva az eggyüttműködést feltéve ha Magyarországgal egyenlő félként kezelik. A válasz egyszerű volt, intézzék el a magyarokkal. Így jártak Jellasics utódai. Schmerling és Belcedri Ausztria és Magyarország közti megállapodást képzelt el. Azonban a kiegyezés gyakorlatilag a magyar nemesség és a király közötti egyezség volt. A Reichrat beleegyezésére várni teljesen feleslegesnek látszott. Deák azonban ragaszkodott hozzá, hogy Magyarország csak egy alkotmányos Ausztriával vitt kapcsolatba egyezhet bele. Így Beust felélesztette a Februári Pátenst, és a "szűkített Reichratot" tette meg "általános Reichratnak". November és December folyamán még Belcedri irányításával választották meg a tartományi gyűléseket, emiatt a legjelentősebbek közül öt tagadta meg a Pátens elfogadását (ezek a Cseh- morvaország, a szlovén Krajna, Galícia, és Tirol voltak). Ezeket a "rebellis" gyűléseket hirtelen feloszlatták és újakat választottak (Krajnában ahol a lakosság 98%-a szlovén volt még a választási geometria sem tudta megakadályozni a szlovén többséget, így a gyűlést újra feloszlatták, Galíciában hasonló volt a helyzet, a lengyeleknek különleges státust kellett adni, hogy a Birodalmi Tanács működőképes maradjon). A csehek és a szlovének továbbra is eredménytelenül bojkottálták a Reichratot, amely 1867. decemberében elfogadta az "alkotmányos rendelkezéseket".